Tükör

VISSZHANG - LXIII. évfolyam, 40. szám, 2019. október 4.

„A feleségem azt mondta: az a fontos, hogy tükörbe tudjak nézni” – közölte Trócsányi László, amikor az Európai Parlament Jogi Szakbizottsága először állapította meg, hogy igazságügyi miniszteri tisztsége és ügyvédi irodájának kapcsolata összeférhetetlen.

A Wikipédia szerint a 63 éves Trócsányi László több mint ötven tudományos publikáció szerzője vagy társszerzője. Munkáit elsősorban magyar, francia, német és angol nyelven publikálta. Kutatási területe az összehasonlító alkotmányjog, az európai közjog, ezen belül a nemzeti alkotmányjog és az európai integráció kérdése. Jelentős eredményeket ért el a közigazgatási bíráskodás áttekintése területén. Több tanulmányban foglalkozik a frankofon országok államszervezetével és jogrendszerével, valamint a nemzeti parlamentek fejlődésével és az alkotmányfejlődési tendenciákkal.

2000-ben egyetemi tanári kinevezést kapott. Tagja volt az Európa Tanács Velencei Bizottságának és a magyar alkotmánybíróságnak, Brüsszelben és Párizsban nagykövetként képviselte Magyarországot. A résztulajdonában lévő tekintélyes Nagy és Trócsányi Ügyvédi Iroda 1991 óta működik.

Életpályája utolsó öt évében (2014–2019) a negyedik Orbán-kormány igazságügyi minisztereként tevékenyen hozzájárult a jogállam további leépítéséhez. Nevét adta többek között menekültek éheztetéséhez, a hajléktalanság kriminalizálásához, a Magyar Tudományos Akadémia kutatóhálózatának államosításához, valamint a CEU elüldözéséhez. Miniszterségének talán „csúcspontja” a közigazgatási bíróságokról elfogadott törvény, amely alapjaiban rendíti meg a bírói függetlenséget. (A jogszabály hatálybalépését az uniós viták elkerülése érdekében elhalasztották.)

Trócsányi feleségének fenti szavaihoz csak annyit: lehet-e egy jogtudósnak ilyen öt év után tiszta lelkiismerettel tükörbe nézni?

A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 9. szám, 2024. március 1.
LXVIII. évfolyam, 4. szám, 2024. január 26.
LXVII. évfolyam, 46. szám, 2023. november 17.
Élet és Irodalom 2024