A LEGÉLHETŐBB

PÁRATLAN OLDAL - LXIII. évfolyam, 40. szám, 2019. október 4.

Kétségtelen, hogy a tárgyilagos, tényfeltáró újságírás egyik magyarországi zászlóshajója a Lokál. A szeptember 26‑i szám címlapja Tarlós Istvánt idézi, aki jogos büszkeséggel, de persze higgadtan, a rá jellemző visszafogottsággal hivatkozik az Economist rangsorára, amely szerint Budapest Kelet-Európa legélhetőbb városa – mellesleg fogalmam sincs, hogy miként jutottak erre az eredményre, szerintem nem tudtak alaposan körülnézni, mert nem járt a négyes-hatos és a metró. A lap ugyanakkor nem hallgatja el, sőt szintén a címlapon – ugyanazon a címlapon! – hozza, de belül fényképes cikk is bizonyítja, hogy az egyik kerület „tele van szeméttel”, véletlenül épp „Karácsony kerülete”, amit ráadásul a „botrányos parkolási rendszer mellett lepusztult városrészek és romló közbiztonság” jellemez; mindez nyilván a kerület határán mintegy varázsütésre – Tarlós varázsütésére – megszűnik.

Aki egy szombati vagy vasárnapi reggelen ment már keresztül gyönyörű kerületem, a tizenegyedik egyik csodás csomópontján, a Móricz Zsigmond körtéren, az szintén találkozhatott némi szeméttel. Jól tudjuk persze, hogy ezt Karácsony és bandája hordja át az éj leple alatt, mert Zuglóban már nincs hely.

Ebbe a térbe torkollik egyébként a Bartók Béla boulevard, a Bartók Béla útnak a Gellért térnél kezdődő és idáig tartó szakasza, ami meg a világ legmenőbb negyedeinek listáján van rajta.

Kánaán, ahol élünk.

Persze Zuglót kivéve. 

A szerző további cikkei

LXVII. évfolyam, 46. szám, 2023. november 17.
LXVII. évfolyam, 36. szám, 2023. szeptember 8.
LXVII. évfolyam, 24. szám, 2023. június 16.
Élet és Irodalom 2024