Ránki Fülöp, Beethoven

MŰBÍRÁLAT - ZENE - LXIII. évfolyam, 40. szám, 2019. október 4.

(Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, Vásáry Tamás, Ránki Fülöp – Zeneakadémia, szeptember 24.)

Ránki Fülöpöt az utóbbi időben elsősorban Liszt-művek előadójaként hallottam, így fokozott érdeklődéssel vártam Beethoven-tolmácsolásait, kiváltképp, mivel ezen az estén az elterjedt gyakorlattal ellentétben nem egy, hanem két versenyművet szólaltatott meg, különleges szellemi és fizikai próbatételt vállalva ezzel. Kezdjük mindjárt e legutóbbi mozzanattal: a huszonnégy éves zongoraművész, aki már Liszt Tizenkét transzcendens etűdjét is többször adta elő egyvégtében egy hangversenyen – erre csak kevesen vállalkoznak –, olyan könnyedén felelt meg az est rendkívüli szellemi, technikai és állóképességet érintő követelményeinek, mintha ez a lehető legtermészetesebb volna. Mindezeknél fontosabb azonban az a felkészültség, tudás és tisztánlátás, amely produkcióiból ezúttal is sugárzott.

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 14. szám, 2024. április 5.
LXVIII. évfolyam, 10. szám, 2024. március 8.
LXVIII. évfolyam, 9. szám, 2024. március 1.
Élet és Irodalom 2024