Menekülés a béke elől

KÖNYVKRITIKA - LXIII. évfolyam, 40. szám, 2019. október 4.

Kováts Judit: Hazátlanok. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2019, 403 oldal, 3999 Ft

Kováts történeti hűséggel ír, nem csoda, hiszen korábban történész-levéltárosként dolgozott. Tételesen bemutatja a németek elleni rendeleteket, a tömeggyilkosságokat, melyeket a csehszlovák hadsereg követett el. Sorra vesz minden megaláztatást, olyan, mintha ő is – és áltata az olvasó is – átélte volna mindezt, mégis hiányzik valami. A regény vállaltan optimista, erre utal a könyv elején a mottó is, hogy a mélység után el lehet még jutni a magasba is, de hiányzik a főhős személyiségfejlődése, hiányzik az átmenet a jó módban élő, majd a latrina mögött guberáló kislány közt. A bujkálás, majd a fogság ideje alatt is a szerelem ad erőt Lillinek, gondolatait nagyrészt ez tölti ki, ami nem meglepő, lévén fiatal. De már-már nonszensz, hogy milyen gyorsan adaptálódik elkeserítő helyzetéhez. Nem ismerjük meg a főhős lelki folyamatainak egészét, a történeti hűség tárgyilagosságával íródott a könyv, Kováts nem csak az eseményekről ír tudósítás-szerűen, hanem a szereplőit is ezzel a módszerrel formálja meg. Lehetne ez egy lelkileg megtört, kényszerűségből gyorsan felnövő lány története, de humora és jellemének gyermeki, játékos jegyei ehhez megint csak nem illeszkednek.

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 3. szám, 2024. január 19.
LXVII. évfolyam, 42. szám, 2023. október 20.
LXVII. évfolyam, 40. szám, 2023. október 6.
Élet és Irodalom 2024