Aranyos fogason...

KÖNYVKRITIKA - LXIII. évfolyam, 37. szám, 2019. szeptember 13.

Nádasdy Ádám: Jól láthatóan ló­gok itt. Magvető Könyvkiadó, Bu­da­pest, 2019, 64 oldal, 1999 Ft

Az életét, hátralévő lehetőségeit, érzéseit szemlélő alak őszintesége, önmagával szembeni könyörtelensége a versek többségét jellemzi. A költő a gyengeség, a körülményekhez, másokhoz való alkalmazkodás, a beilleszkedési vágy, az érzelmeknek, társnak való kiszolgáltatottság, az egyedülléttel, a létbe vetettség magányával való szembesülés kínjait, gyötrelmeit például a meztelenség motívumában (Önként és dalolva, Nagy előny a meztelenség) tárja ki. A mindenféle szégyenérzet, bűntudat megvallása közben önmaga kitakarásával, lecsupaszításával kaphat hangsúlyt a test ábrázolása vagy a ruhadarabok poézise. Ez utóbbiak a szégyen elfedésének kopottas rongyai, s ehhez kapcsolódhatnak Nádasdy költészetének korábbról is ismert bűnbánó, „istenes”, istennel szelíden perlekedő sorai, versei. S bár mindez az esendőség összességében szerethető, átérezhető, az önmarcangolás, saját maga lekicsinylése, önmaga öntetszelgő hiúságának megvallása helyenként mégis túlcsordul, mint egy fürdőhabbal teli kád. Az önanalízis, a közlésvágy óriási, és a szerző még ennek is tudatában van, hiszen az önmagát bohócként (is) identifikáló megszólaló mondja ki: „Nem kell mindent szétfecsegni.”

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 13. szám, 2024. március 28.
LXVIII. évfolyam, 12. szám, 2024. március 22.
LXVIII. évfolyam, 8. szám, 2024. február 23.
Élet és Irodalom 2024