„Érted dolgozom!”

PUBLICISZTIKA - LXIII. évfolyam, 36. szám, 2019. szeptember 6.

Aligha lehetett nyugodt nyara az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) vezetőjének az idén. Nem tudom, sikerült-e szabadságra mennie, de a sajtóban napról napra megjelenő híradások alapján erre aligha volt lehetősége. A július 2-án elfogadott törvény az ITM szerteágazó feladatköréért felelős és nagy munkabírásáról ismert Palkovics Lászlót is kihívások elé állíthatta, amik azonban nem akadályozták meg őt abban, hogy újabb hatáskörökkel bővítse hivatalát.

 

Nyári kapkodás

Először is a nyolc államtitkárságával a második legnagyobb minisztériumot irányítva, valamint a zalaegerszegi próbapálya és a debreceni BMW-beruházás között ingázva gondoskodnia kellett a törvény által előírt új testület, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) 13 tagú Irányító Testületének (IT) létrehozásáról, amelynek tagságát és elnökének személyét már akkor bejelentette, amikor még nem bírta a miniszterelnök által kinevezendő személyek jelölésében vele egyenlő jogokkal felruházott MTA-elnök, Lovász László hivatalos beleegyezését. Majd székhelyet kellett nekik találnia, ahol elfér az MTA Titkárságától átvett kb. 70 és az ismeretlen létszámú további munkatárs. Azután gondoskodnia kellett az átmenet lebonyolításáról is, s erre a célra a tárgyalásokra korábban is kirendelt helyettes államtitkárát, Szigeti Ádámot kérte föl.

A 2011-es keltű friss angliai BA-diplomájával 23 éves korában rögtön minisztériumi főosztályvezetőként startoló fiatalember igyekezett megnyugtatni a kutatóhálózat (KH) tagjait. Előbb az igazgatókkal folytatott személyes konzultációkban, majd július 30-i körlevelében, mint az ITM-ben felállt koordinációs projekt vezetője biztosította az igazgatókat, hogy a törvényben megjelölt szeptember 1-jei határidővel csak elkezdődik az átalakítás, amely várhatólag az év végéig fejeződik be. Ezzel az ITM gyakorlatilag elismerte, hogy Lovász elnöknek volt igaza, amikor a tárgyalások során kérte, hogy január 1. legyen a folyamat lebonyolításának határideje.

Tény, hogy lapzártáig az ELKH-nak nemcsak honlapja vagy e-mailcíme nincsen, de az IT sem értekezett még, noha sokan nem tudták mire vélni, hogy augusztus 1-i létrejöttük után egyetlen ülést sem tartottak. De hát hogyan is tarthattak volna, hiszen a legtöbben csak júliusban értesültek új feladatkörükről, amikor már rég befizették nyaralásukat, vagy – lévén többen külföldön elkötelezettek – nem is számítottak rá, hogy Budapesten kellene lenniük. Utólag is világos, hogy a törvényben rögzített sietség semmi jóra nem vezetett, és feltehetőleg csak azt a célt szolgálta, nehogy valami külső behatásra az év második felében visszafordulhasson a már rég eldöntött átalakítás.

Idézzük fel, hogy az akadémiai intézetek „házon belüli” összevonásának a tervét Pálinkás József akkori MTA-elnök 2011 májusában ismertette, de hosszas tárgyalások és előkészítés után csak a következő év január 1-jével állt fel az új struktúra. Elég csak arra utalnom, hogy ahogyan most, akkor is új alapító okiratokat kellett bejegyeztetni, mivel azok hiányában az államháztartási rendszerben a szervezet működése nem törvényes. Pedig nyolc évvel ezelőtt nem változott a felügyeleti szerv, hiszen minden az MTA kebelében történt.

 

A név kötelez

Augusztus végén Lovász László, mielőtt a kutatóhálózat (KH) dolgozóinak kiküldte volna utolsó „főnöki” levelét, egy értekezleten elbúcsúzott az igazgatóktól, akik körlevelekben közölték a beosztottaikkal, hogy szeptembertől az intézetük új nevét használják. Ugyan erről már több hónapja tudunk, de azóta se győzök csodálkozni ennek a kommunikációs technikájában igen fejlett kormányzatnak az ötlettelenségén. Mert nem elég, hogy nem találtak jobb „fedőnevet” Eötvös Loránd mások által már jó ideje foglalt nevénél, amivel kapcsolatban a miniszter tájékozatlannak, de akár nyeglének is minősíthető válaszát a múltkor itt idéztem (Hazugságok hálója, ÉS, 2019/27., júl. 5.), de az egyes intézetek nevében még csak fel sem tüntetik a szervezetet, amihez pedig hivatalosan tartoznak.

Ez a helyzet komoly gondot okoz a kutatóknak, akik, miközben a szívük vérzik, hogy a nemzetközi tekintélyt adó „Magyar Tudományos Akadémia” nevet már nem írhatják publikációik alá, kénytelenek egy sima „X-tudományi Intézet”-ként jelezni hovatartozásukat, ami az érzelmi csapás mellett egy nevetséges azonosítási problémát is magában hordoz: a világban ugyanis százszámra léteznek biológiai kutatóközpontok, nyelvtudományi intézetek stb. Mármost honnan fogják tudni a kollégák, melyik intézetről van szó? Csak azok járnak jól, akik még idejekorán találtak egy híres névadót maguknak, mint a matematikus Rényi Alfrédot vagy a fizikus Wigner Jenőt. Megjegyzem, még az se segítene sokat, ha az „Eötvös Loránd Kutatási Hálózat” nevet alábiggyesztik, hiszen azt meg könnyen összekeverhetik a hasonnevű egyetemmel. Nem marad más, mint az intézeti affiliációt így egyértelművé tenni: „(korábbi MTA) X-tudományi Intézet”.

De legyen a név a kisebb gondok egyike. Mert az átszervezésnek vannak a törvény által korántsem tisztázott oldalai is, különösen az MTA tulajdona tekintetében, mivel az épületek és az MTA által beszerzett vagyontárgyak továbbra is az MTA tulajdonában maradnak, azoknak csak a használatát köteles biztosítani az új szervezetbe tartozó korábbi egységei számára. A vita a három érdekelt fél (MTA, ITM, ELKH) között még nem zárult le, ráadásul az MTA jogászaival szemben két különböző ügyvédi iroda áll, az ITM oldaláról a már jól ismert Gál András Leventéé mellett az ELKH-t képviselő Abay és Török Iroda is.

A tulajdon kérdése más szempontból is szerepet kapott. Hosszú hezitálás után az MTA elnöke eldöntötte, hogy az Alkotmánybíróságnál beadványban támadja meg a KH-t elbirtokló törvényt, egyrészt a tulajdonviszonyok, másrészt a kutatási szabadság sérelme miatt. Talán az is segített a döntés meghozatalában, hogy számos közgyűlési képviselő az akadémiai alapszabályban rögzített jogával élve aláírásokat gyűjtött egy rendkívüli közgyűlést kikényszerítése céljából, hogy azon éppen egy ilyen eljárás kezdeményezésére szólítsák fel az MTA vezetését. Ugyan az eddigi tapasztalatok alapján nem reménykednek az Ab kedvező döntésében, inkább az Ab várható elutasítása után az európai fórumokban bíznak, még akkor is, ha vannak nemzetközi tapasztalattal bíró jogászok, akik eléggé pesszimisták az ügy kimenetelét illetően.

 

Az ELKH élén

Ezek az akciók amolyan utóvédharcok, amelyek fenntartják a csapatszellemet a KH munkatársaiban, akiknek az összetartása az Akadémiai Dolgozók Fóruma (ADF), valamint a reprezentatív arányúvá vált szakszervezeti képviselet révén az elmúlt év egyik nagy eredménye volt, még ha a kiváltó okot nem mondhatjuk is áldásosnak. A másik pozitív fejlemény pedig a 15 intézet és központ vezetőinek az egymás iránti szolidaritása, ami remélhetőleg az új szervezetben is tovább él.

Nem lesz persze könnyű dolguk, hiszen új főnökük, a korábbi MTA-alelnök Maróth Miklós a kinevezése után adott interjúiban felváltva fúj hideget és meleget. Egyébként éppen a 2008 és 2014 között betöltött alelnöki tisztségére hivatkozott, amikor arról kérdezték, vajon klasszika-filológus létére képes lesz-e átlátni a KH szerteágazó tevékenységét.1 Csakhogy társadalomtudományi alelnökként, bár az elnökségi üléseken jelen volt, az intézetigazgatók havonta megtartott megbeszélésein egyszer sem vett részt, ami nem csoda, hiszen az alelnökök nem a KH, hanem a testület ügyeiben illetékesek. Tény viszont, hogy aki egy nagyobb szervezetet el tud vezetni, annak megvan a gyakorlata, hogy máshol is eredményes legyen, márpedig Maróth alapító dékánjaként hozta létre a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karát. Igaz, hogy azóta elhidegült egymástól Maróth és a kar, amely egyébként egyre nagyobb számban helyezi át képzéseit Budapestre a piliscsabai Makovecz-skanzenből, miközben Maróth éppen az országút másik oldalán létesítette és avatta fel Orbán Viktor társaságában az Avicenna Közel-Kelet Kutatások Intézetet.

Adózzunk elismeréssel Maróthnak azért, mert hajlandó volt nem csak a „baráti” sajtónak nyilatkozni: a kinevezése utáni legelső interjúját például a 24.hu rámenős riporterének, Nagy Józsefnek adta.2 Itt hangzott el a következő párbeszéd. Kérdés: „Az átszervezéssel megszűntek a közalkalmazotti státuszok, bárki könnyedén elbocsátható.” Válasz: „Ez a lényeg! A minap találkoztam az egyik nyugat-európai ország nagykövetével, neki is említettem ezt, mire ő felsóhajtott: »Ez az a lépés, amit mi odahaza nem mertünk megtenni!«” Hogy az újságíró tájékozatlan a törvény szövegét tekintve, ha nem is dicséretes, de megbocsátható. De az meglepő, hogy a frissen kinevezett legfőbb vezető nem tudja: a KH elcsatolását elrendelő törvényben explicite ki van mondva, hogy a KH munkatársainak (kutatók és más dolgozók) közalkalmazotti jogviszonya nem változik.

Nem állítom, hogy a még a Gyurcsány-kormány alatt meghozott törvénymódosítás, amely kötelezővé tette, hogy ötéves munkaviszony után közalkalmazottként kell véglegesíteni a munkavállalót, figyelembe veszi a kutatói pálya sajátosságait, és nem okoz nehézségeket, ha valaki alkalmatlannak bizonyul a tudomány művelésére. Csatlakozva azonban Köllő János minapi ÉS-cikkéhez (Kicsiny hibák, 2019/33., aug. 16.) világosan ki kell mondanunk, hogy a kutatásra bizonyítottan alkalmas tudósok (vagy oktatók) egzisztenciális biztonságát a tenure-ral, az életre szóló kinevezéssel kell szavatolni, mert ezzel biztosítjuk azt az akadémiai, azaz kutatási és oktatási szabadságot, amely minden új gondolat előfeltétele. Még ha ennek az legyen is az ára, hogy az illető később nem teljesíti a kívánalmakat, mint azt amerikai kollégáim érdeklődésemre elmondták, amikor láttam, hogy bizony ott is vannak gyengén teljesítő professzorok.

Megindokolandó, hogy szerinte „az akadémián nem mindenki inát megfeszítve kutat”, ugyanebben az interjúban mondta Maróth ezt is: A statisztika szerint egy akadémiai kutatóra 2,3 állás jut.” Nem tárta fel, honnan származik ez az adata, de 2017-ben az MTA valóban felmérte az intézetekben dolgozók munkaviszonyhelyzetét. A Nyelvtudományi Intézetben a 115 kutatóból 30-nak volt több munkaviszonya, közülük 6 máshol volt főállásban, és az NYTI-ben maximum félálláson volt. A maradék 109-ből 5-nek volt máshol teljes állása, a többi 19 fél- vagy annál is csekélyebb állásnyi munkaidőben volt foglalkoztatva. Még ha ezt a 19 kutatót mind félállásúnak vesszük is, az eredmény csupán 1,13 állás személyenként.

Az esetleg tájékozatlan olvasónak tudnia kell, hogy további jogviszonyt létesíteni törvény adta joga a kutatónak; az igazgató csak akkor tilthatja meg, ha összeférhetetlenség áll fönn a két munkakör között. A dolgozót csupán bejelentési kötelezettség terheli. Ráadásul az MTA vezetése éves statisztikákban érdeklődött arról, hogy adott intézetben hányan vesznek részt a felsőoktatásban, amit kifejezetten bátorítottak is. És hogy a kép teljes legyen, az egyetemeknek azért van szükségük teljes állású oktatókra, mert a felsőoktatási törvény csak úgy teszi lehetővé, hogy akadémiai kutatók törzstagként részt vehessenek a doktori iskolák munkájában, vagy szakfelelősök lehessenek, ha teljes állásban foglalkoztatják őket. Ennek hiányában sok doktori iskola vagy tanszék zárhatná be kapuit. Végül, ha egy bölcsészeti, tehát nem kísérletes intézetben ennyire alacsony az „álláshalmozás” mutatója, akkor az élet- vagy természettudományi kutatóhelyeken ennél is kisebb szám jöhet ki. Röviden, a Maróth Miklós által megadott arány igencsak valószínűtlen, azaz nyilvánvalóan erős túlzás.

Maróth tagadja, hogy Palkovics mondaná meg, milyen legyen az ELKH új szerkezete: „Senkitől sem kaptam utasítást vagy javaslatot.” (Nem sejthette, amit Palkovics a napokban meglebegtetett, hogy az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézetet az ELKH-ba helyezné át.) Majd még ebben a gondolatmenetben hozzáteszi: „Az én elképzelésem az, hogy közelebb kell hozni az egyetemeket a kutatóhálózatokkal, utóbbiakat be kell kapcsolni az oktatásba, akár a doktori képzésbe. Az egyetemeknek nagyon hiányoznak a kutatási eredmények.”3 Vajon az előbb ismertetett szabályok mellett hogyan fogja csökkenteni a további foglalkoztatás arányát az intézetekben? Arról már nem is beszélve, hogy azt ajánlja, majd öt év múlva nézzük meg, eredményes volt-e az átalakítás. Hát ha ehhez öt év kell, akkor ugyan miért nem lehetett ezt az időt az MTA-n belül maradva kivárni?

Megnyugtató viszont, hogy a Kásler-féle Magyarságkutató Intézettel szemben jogos fenntartásai vannak: „Az EMMI alá tartozó Magyarságkutatóval kapcsolatban kikérték a véleményemet, a programot és a stábot illetően erős kételyeimnek adtam hangot.” Legalább attól nem kell félniük a Bölcsészettudományi Kutatóközpontban működő régészeknek, történészeknek, néprajzosoknak, hogy kiszolgáltatja őket a MAKI délibábos álmainak. Ezzel szemben áll viszont az a támogatás, amit Maróth a megbízható egyiptológusnak vagy régésznek nem mondható Vörös Győzőnek jó két évtizede nyújtott.4 Reméljük, az ELKH élén az igazolható tudományos eredményeket fogja előnyben részesíteni.

Ebben a HVG-interjúban is, de még inkább abban, amit az InfoRádiónak adott, Maróth kifejtette, hogy a hazai szlavisztika és finnugrisztika halott, és ezek feltámasztása az ELKH feladata lenne.5 Nos, a finnugrisztika nem halott, csak átalakulóban van nálunk is, mint számos más európai országban a germanisztika, a romanisztika vagy éppen a szlavisztika, amelyek már nem a senki által sem tagadott nyelvrokonságot vizsgálják, hanem az egyes nyelvcsaládok nyelveinek rendszerszerű mondattani vagy morfológiai eltéréseit és hasonlóságait, szakszóval paramétereit, illetve – és ebben a mi finnugristáink élenjárók – az elkerülhetetlen két- vagy többnyelvűség szociolingvisztikai vonatkozásait, valamint a sajnálatosan elindult nyelvvesztés állomásait.

Ami pedig a hazai szlavisztika valóban szomorú helyzetét illeti, az az érdeklődő hallgatók, valamint a szakminisztérium támogatásának hiányában halódik az egyetemeken, ahogy a spanyol, az olasz és lassan már a francia szakok is. Maróth professzornak új pozíciójában inkább arra kellene felhívnia az EMMI illetékeseit, hogy ezekre a nagy múltú stúdiumokra nagyobb figyelmet, értsd: több pénzt fordítsanak, különben nem lesznek szakemberek, akik ezeken a fontos területeken kutassanak.

 

A csúcsminiszter

De jut eszembe: már nem az EMMI‑t, hanem az ELKH-hoz oly közel álló Palkovics minisztert kellene meggyőznie, mivel a napokban az ITM-hez került a felsőoktatás felügyelete. Ezzel megvalósult az a két és fél éves jóslat, hogy Palkovics egyszer majd kutatási és felsőoktatási miniszter lesz, amint azt már 2017 áprilisában sejttette: „Az államtitkári szerepet, köszönöm, megnéztem. Rendben van, de nem szeretnék még egyszer államtitkár lenni (...) második embernek nem jó lenni.”6

Mindjárt segíthetünk is a mindig külföldi példákat soroló kormányszóvivőnek, hogy nem kell messzire mennie, ha a kutatást és a felsőoktatást egy kézben egyesítő minisztériumot keresne. Igaz persze, hogy máshol aligha talál olyasmit, ahol ezek mellett még a közlekedési infrastruktúrát, a fogyasztóvédelmet, a klímapolitikát, az EU-ból ideérkező támogatásokat és a szakképzést is felügyelnék. De így Palkovics a maga főzte felsőoktatási stratégiát is visszakapta, hogy majd kísérletezhessen különféle összevonásokkal, és fogyasztható minőségben feltálalhassa.7 Miközben meg kell valósítania azt, amit Parragh-programnak hívhatunk, a nyelvvizsgához kötött egyetemi felvételit, aminek következtében ezrek esnek el az egyetemre jutás esélyétől. Palkovics reményeivel szemben egyébként pontosan azok, akik műszaki vagy természettudományi (és hasonló tanár-) szakokra jelentkeznének, ugyanis a bölcsész- és társadalomtudományi (jogász, közgazdász) képzésben részt vevőknek már ma is eleve magasabbak a nyelvvizsga-teljesítési arányaik. A visszahatás az egyetemekre a kizárólag hallgatószámra alapuló normatív finanszírozás jóvoltából tragikus lesz.

A korlátlan munkabírású Palkovics pedig ezentúl nemcsak a kancellárokat jelölheti (értsd: nevezheti ki), hanem a rektorok kiválasztását is közvetlenül befolyásolhatja, amint ezt majd a jövő évben esedékes rektorcseréknél megtapasztaljuk. Államtitkárként átveszi az eddig sem túl nagy feltűnést keltő pécsi orvosprofesszort, Bódis Józsefet, helyetteseként a napokban professzorrá kinevezett Horváth Zitát, akinek így válik érthetővé a jelenléte az ELKH IT-jében. Közben a miniszter megismételte a Maróth elnökségét megelőlegező bennfentes akcióját: miután bejelentette, hogy Szigeti Ádám lesz az ELKH főtitkára, akit a még össze sem ült IT-nek kellene a törvény szerint megválasztania, már meg is nevezte az utódát, a politológusi diplomája alapján az innovációhoz és tudásmenedzsmenthez valószínűleg ugyanannyit értő korábbi HÖOK-vezért, Gulyás Tibort.

*

De hát minek ide bárki másnak a szakértelme, mikor mindent a miniszter fog kézivezérelni? Hogy lesz-e minderre elég ideje? A kérdés felidézi hajdani professzorom anekdotáját az 1950-es évek Nyelvtudományi Intézetéről. Az akkori minisztériumi épület 5. emeletén lakozó munkatársakat az alagsori terembe rendelték a szokásos összintézeti értekezletre. Már rég meg kellett volna nyitni, ám a párttitkár még hiányzott, tehát küldöttséget menesztettek érte, föl a szobájához. Ott viszont meglepetve látták az ajtóra tűzött feliratot: „Ne zavarj! Érted dolgozom!”

 

1 https://hvg.hu/itthon/20190812_maroth_elkh_mta_kutatohalozat_itm_palkovics_orban_lovasz

2 https://24.hu/belfold/2019/08/02/maroth-miklos-orban-mta-palkovics-interju/

3 https://hvg.hu/itthon/20190812_maroth_elkh_mta_kutatohalozat_itm_palkovics_orban_lovasz

4 https://tablet.magyarnarancs.hu/belpol/a_voros_gyozo-ugy_es_az_mta_a_mumiak_bosszuja-61650

http://www.c3.hu/scripta/buksz/98/4/07lipt.htm

5 https://www.youtube.com/watch?v=yOJ0tSMA0FI

https://www.youtube.com/watch?v=r9ccNivyx04

https://infostart.hu/belfold/2019/08/08/maroth-miklos-aki-nemzetkozi-dicsoseget-hoz-nagyobb-megbecsulest-erdemel

6 https://hvg.hu/itthon/20170410_Palkovics_Laszlo_portre

https://www.es.hu/cikk/2017-04-28/kenesei-istvan/borges-dilemmaja.html

7 https://24.hu/belfold/2019/09/02/budapest-university-egyetem-osszevonas-palkovics-orban-elte-bme-sote/

https://index.hu/belfold/2019/09/02/elte_budapest_university_egyetem_osszevonas_palkovics_laszlo_bme_semmeleis/

https://hvg.hu/itthon/20190902_felsooktatas_egyetem_corvinus_bme_semmelweis_palkovics_elkh_palkovics

A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 8. szám, 2024. február 23.
LXVIII. évfolyam, 3. szám, 2024. január 19.
LXVII. évfolyam, 51–52. szám, 2023. december 21.
Élet és Irodalom 2024