BICCENT, NEM REMÉL

PÁRATLAN OLDAL - LXIII. évfolyam, 34. szám, 2019. augusztus 23.

Aki csatlakozik a Fideszhez, arra számíthat, hogy mindig lesz munkája – mondta Lázár János országgyűlési képviselő, a Fidesz választókerületi elnöke augusztus 10-én, Makón. Tíz nap múlva, a nemzeti ünnepen azt is megtudhatta helyben mindenki, akit illet, mi történik azokkal, akik csatlakoztak ugyan, de valami miatt nem dolgoznak, megöregszenek, megbetegszenek, vagy más, nem várt esemény következik be az életükben.

A makohirado.hu című hírportál augusztus 20-án tette közzé Többen búcsúznak a képviselői munkától Makón címmel, hogy négy fideszes testületi tag helyett másokat indít a párt a városban, és „a cseréknek (...) általában jó oka van”. Kádár Józsefről például megtudjuk, hogy „az utolsó másfél évben szinte egyetlen felszólalása sem volt a közgyűlésben, a választások alkalmával szinte semmit nem csinált, a közös munka ráeső része pedig általában nem lett elvégezve”. Sánta Sándor is „szinte biztosan az elköszönők között lesz”, mégpedig „magas életkorából adódóan”, mert bár „nagy tudású városatya”, azért „az idő ellen senki nem tud küzdeni”. Toldi Jánosnál viszont „nem a kor, hanem egészségügyi okok állnak a háttérben”, hosszú ideig kórházban volt. Bár vele is „több probléma volt”, például „nem tudta időre kihordani a 70 év feletti polgároknak járó ajándékutalványt karácsony előtt”. Mégis, „a legérdekesebb helyzet Weszelyné Véghseő Henriett képviselő asszonyé”. Egy másik helyi hírportál ugyanis megírta, hogy „az egyik, egyébként házas képviselőnek egy húszas éveinek elején járó fiú barátja van”. A makohirado.hu akkor felháborodásának adott hangot, amiért a magánélet határát átlépte a vetélytárs – most viszont megkérdezte, hogy vajon a képviselő asszonyról van-e szó: „forrásunk egy mosollyal és egy határozott biccentéssel adja tudtunkra, hogy itt vége a beszélgetésnek”.

A nemzeti ünnep reggelén megjelent cikk az érintetteket nem kérdezi. Több forrást említ, de egyik nevét sem ismerhetjük meg. Aláírás sincs a szöveg alatt. Mindez – tekintettel a portál tulajdonosi szerkezetére – azt jelenti, hogy ez az Úr kinyilatkoztatása.

Ítélet. Tessék belenyugodni!

A szerző további cikkei

LXV. évfolyam, 16. szám, 2021. április 23.
LXV. évfolyam, 3. szám, 2021. január 22.
LXIV. évfolyam, 42. szám, 2020. október 16.
Élet és Irodalom 2024