Villa Rubino Cicerone
FEUILLETON - LXIII. évfolyam, 33. szám, 2019. augusztus 16.1. Ágoston óta tudni: legkétesebb ismerősünk az idő. Legkétesebb akkor egy ismerős (grammatikai állítás), ha nonszensz már a kérdés is, láttuk‑e valaha. Az idő nem látnivaló. Nem időzik sem másban, sem máskor; azt sem tudni, van-e belőle másik. Nemlétezőnk sem képes lenni, amíg vagyunk. Nincs ismérve, így ráismerni sem lehet; ezért azt sem tudható, hogy félreismerjük-e. Látatlanban mégis rémlik, hogy az idő nem semmilyen: valahogyan történik.
Egyszer voltam egy helyen, ahol a rejtőzködő idő mintha előkúszott volna az ismeretlenéből; mindenesetre valami kétségkívül látszódott belőle az ember körül. Két hetet töltöttem ott, a valahogyan történő idő helyén, ahol egyébként semmi különös nem történt. Jó másfél évtizede volt. Most, hogy végére értem egy könyv írásának az időről, mely Kant időfelfogását nyomozta (Tempus absconditus), elővettem akkori jegyzeteimet. Képtelen kívánság, mégis jó lenne tudnom, már nem egy klasszikussal, hanem magammal beszélgetve, mit tarthatok képnek az időről.
Utóvégre a könyv nézőpontra tenne javaslatot időügyben, mondván Wittgensteinnel: „Nézd így a dolgokat!” Dolgok még csak-csak nézhetők így vagy úgy. De minek nézhet ki az idő?
Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.
Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.
