Emlékezet

Mint Balatonfüredet szerető, származásánál fogva a vidéket is jól ismerő budapesti zsidó polgár meglepetéssel olvastam György Péter észrevételeit, számos tévedését, igaztalan megjegyzéseit (Zsidó Kiválóságok Háza – Az üres tér múzeuma, ÉS, 2019/31., aug. 2.) A balatonfüredi Zsidó Kiválóságok Háza rendezvényeinek rendszeres látogatója vagyok. A bemutatott „kiválóságok”-ról szóló anyagot is iskolás unokáimmal nevelési célzattal megtekintettem, tehát mondandóm nem felületes élményeken alapul.

A ház statútuma világosan megfogalmazza: „Ha a gonoszság terve sikerül, ezeket a tudósokat is megölték volna, hasonlóan azokhoz a nővéreinkhez és fivéreinkhez, akiket elpusztítottak. Ők azonban megmenekültek, és az Élet szavával válaszoltak a sötétség szavára. Gondolatokból építettek palotát, ez a palota az otthonunk. Nekik is köszönhető, hogy él az emberség és az emberiség. ”

Tehát a romjaiból felélesztett zsinagógaépület és a hozzá illesztett bemutató tér nem a hagyományos módon kíván emléket állítani, hanem a helyi borzalmas eseményeken messze túlmenően, attól majdhogynem függetlenül, ámde a hely szelleméhez méltóan, a hagyományos emlékezés megszokott kereteit túllépve mutatja be számos zsidó vagy zsidó származású tudós portréját, s tanít új ismeretekre.

A szerzővel egyetértek abban, hogy az emlékezetpolitikánk nem hagyhatja el a lokális, személyek konkrét tényeihez köthető múltidézést. Itt azonban más megközelítésről van szó. A rémséges múltat és a jelent egy pozitív üzenettel kívánja összekötni. Nem arról beszél, ami elmúlt, hanem arról, ami a pusztítás ellenére is túlél, és mindannyian, hangsúlyozom, nem csak lokálisan, részesei, haszonélvezői vagyunk, akár tudjuk ezt, akár nem.

A múlton merengő emlékezetpolitikát számon kérni s a napi politikai konfliktusokkal egybemosni pedig nemcsak tévedés, de a kiállítás szelleméhez méltatlan próbálkozás. Mutatja ezt az a megcáfolhatatlan tény is, hogy az alig egyéves intézmény a város és régió kulturális életébe szervesen beépült, látogatottsága vetekszik az egyéb kulturális közintézmények, múzeumok látogatottságával. Mindehhez elég lett volna csak a vendégkönyvet fellapozni.

Természetesen lehet vitatkozni azon is, hogy kit tekintünk „zsidó kiválóságnak”. A zsidóság megítélésénél a származás nem hagyható figyelmen kívül, akár magunkévá tesszük identitásunkat, akár nem. E tekintetben világosan fogalmaz a küldetésnyilatkozat, s a történelem is számtalan példával szolgál. A kiválóság tekintetében a statútum szintén világosan nyilatkozik: „Akik olyan maradandót alkottak, melyet a mai napig élvezhetünk”. (Produktum és reproduktum viszonya!)

A kritika állításaival kapcsolatban csak röviden: a hiányolt iskolateremtő füredi orvos neve a helytörténeti tájékoztatón igenis szerepel, s Füreden igenis vannak botlatókövek. (Sajnos nem annyi, amennyinek lennie kellene.) Az üres tér is igaztalan állítás. A kritikus nézzen utána a látogatók számának mind a kiállítótér, mind az ott rendezett sokszínű események iránti érdeklődés tekintetében. Egyetértek, hogy a személyek kiválasztásában mind a hazai, mind a nemzetközi szakértők részéről szubjektív tényezők is szerepet játszhattak. A virtuális tér azonban nem lezárt. A bemutató bővítésére a lehetőség adott. Ez csak technika (és persze pénz) kérdése.

Úgy remélem, hogy véleményemmel nem vagyok egyedül. Szükséges, sőt kötelességünk a helytörténeti múltidézés, mint amilyen a hivatkozott Szomszédaink voltak című pápai kiállítás, ahol többek között az én elhurcolt és megölt felmenő családtagjaimról is emlékezünk. A „mikrohistóriák kérlelhetetlen precizitása” (idézet a kritikából) mellett azonban helyet és hangsúlyt kell adnunk annak a jövőbe mutató s a napi, nemegyszer sandán megosztó emlékezet helyett az együttműködésre irányuló emlékezésnek, melyet a Zsidó Kiválóságok Háza is sugall. Végül megjegyzem, ez a módszer a napi kultúránkban nem egyedülálló. Szunyogh Szabolcs nem oly rég megjelent Magyar Menora című könyve ugyanezt teszi, csak nem személyek, hanem megmaradt zsinagógák és egyéb zsidó kötődésű épületek felidézésével és bemutatásával. Ahogy Szunyogh idézett könyve bevezetőjében írja: „Olyan kulturális örökségről szól (...) [mely] a múltban fénylik, mégis előre világít.” A Zsidó Kiválóságok Háza is ezt az emlékezetet képviseli.

(A szerző orvos, főiskolai tanár)