Az egészet újrabeszélgetném a társadalommal

Interjú Vecsei Miklóssal, a cigányság felzárkóztatásának miniszterelnöki megbízottjával

INTERJÚ - LXIII. évfolyam, 31. szám, 2019. augusztus 2.

A harmadik kormányban kap gyors sikerrel nem kecsegtető megbízást. Ráadásul lényegében egymást kizáró oldalakon dolgozhat. Medgyessy Péter, majd Gyurcsány Ferenc regnálása alatt hajléktalanügyi miniszteri biztos volt, az Orbán-kormányban a cigányság felzárkóztatásának ügyét bízták rá miniszterelnöki megbízottként. Stratégiája van, de programot nem hirdet. Csapatával improvizálni fog. Emberei odamennek az első ütemben kiválasztott harminc településre, és eldöntik, mi az, amivel segíthetnek. Tapasztalat és nem teória alapján. Még háromszáz hely szerepel a tervekben. Vecsei Miklósnak, aki a Máltai Szeretetszolgálat alelnökeként vállalta ezt a megbízást, sajátos tapasztalatai is vannak. Hat gyereke közül az első, egy örökbefogadott fiú, cigány, mozgássérült és enyhén értelmi fogyatékos. Őt például ki kellett venni az integrált iskolából, annyira nem szerette.

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (SMS-sel, bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.

Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXIII. évfolyam, 46. szám, 2019. november 15.
LXIII. évfolyam, 34. szám, 2019. augusztus 23.
LXIII. évfolyam, 20. szám, 2019. május 17.
Élet és Irodalom 2019