Monokultúra

VISSZHANG - LXIII. évfolyam, 30. szám, 2019. július 26.

Talán nem vétek egy vitába bekapcsolódni akkor sem, ha az embernek nem a polémia fősodorához, hanem az egyik mellékághoz kívánkozik állást foglalnia. Szilasi György vitában áll Salamon Jánossal, aki maga is Tóth Andrással (Salamon János: Alaptalan ideák, ÉS, 2019/14., ápr. 5., Tóth András: Piac, morál, ÉS, 2019/18., máj. 3., Szilasi György: Ideák, ÉS, 2019/28., júl.12.).

Salamon János metaforaként használja a monokultúra (szó szerint „az iparszerű, monokulturális agrártermelés” fogalmát mint a moráltól és esztétikumtól megfosztott racionális egyoldalúság megfelelőjét – helyesen. Szilasi György azonban arról ír, hogy „vagy tízezer évvel ezelőtt visszahúzódott az eljegesedés, és a fokozatosan melegedő klíma lehetőséget adott a homo sapiensnek arra, hogy addigi halászó-vadászó-gyűjtögető életmódját fokozatosan monokultúrális agrártermelésre váltsa”. Mintha Salamon számára a gazdaság és társadalom szélsőséges esete, Szilasi szemében maga a piac volna monokultúrás.

A legkorábbi termelő társadalmak közül Egyiptomban búzát, árpát, fügét, lent és egy sor zöldségfélét termesztettek, Mezopotámiában pedig szezám, búza, árpa, zöldborsó, datolya termett. Hasonló a helyzet valamennyi korai kultúrával: ez nem mono-, hanem polikultúra! A monokultúrás termelés példája Kuba, ahol voltak évtizedek, amikor az export 80-90 százalékát a cukor (vagyis a cukornád termesztése) tette ki, s a helyzet máig keveset változott. A kanadai prérin és az USA-ban lévő folytatásán, Magyarország nagyságú területen szinte kizárólag tavaszi búzát termesztenek. A franciaországi Languedoc tartomány a szőlő monokultúrás termelésének hazája. A monokultúra egyetlen növény (vagy ásványkincs) termelésén alapszik, ez azonban nem régibb 250–300 évnél. Hiszen csak akkor alakulhat ki, amikor az árutermelés és kereskedelem már nagyon fejlett: aki (szinte) csak cukornádat vagy szőlőt termel, annak minden mást a piacon kell beszereznie. Ilyen helyzet nemcsak a görög-római antikvitásban, de még a XVII. századi Hollandiában vagy Angliában sincs. Ez a szélsőségesen szakosodott gazdálkodás magát a termelőt is kiszolgáltatottá teszi (időjárástól, piactól), ezért nemcsak a szó szoros – gazdasági – értelmében, de átvitt értelemben sem alkalmas arra, hogy a liberális piaci kapitalizmus szimbóluma legyen, hiszen a tőkés gazdaság a legtöbb országban ma sem ilyen, még kevésbé volt ötszáz vagy pár ezer évvel ezelőtt.

A szerző további cikkei

LXIII. évfolyam, 32. szám, 2019. augusztus 9.
LXIII. évfolyam, 21. szám, 2019. május 24.
LXII. évfolyam, 48. szám, 2018. november 30.
Élet és Irodalom 2019