FÜLLENTÉS

PÁRATLAN OLDAL - LXIII. évfolyam, 29. szám, 2019. július 19.

A kormányoldal csak átmenetileg, a jogállamiságról szóló uniós viták lezárásáig vette le a napirendről a közigazgatási bíróságok megalakításának tervét – mondta Kövér László július 9-én az InfoRádió Aréna című műsorában. Az országgyűlés elnöke szerint a lépés nem a törvény minőségével függ össze, hanem azzal a teljesen irracionális nyomásgyakorlással és támadássorozattal, amely Magyarországot érte az igazságszolgáltatás átalakítását illetően.

Néhány nappal korábban Deutsch Tamás, az Európai Parlament képviselője az ATV Egyenes beszéd című műsorában viszont üdvözölte, hogy visszavonták a jogszabályt, amely nyomán szerinte egy lassú, bürokratikus rendszer jött volna létre.

 Hoppá: itt egy kis rés a Fidesz rendszerében. Nem jellemző, hogy a párt nomenklatúrájában fontos szerepet játszók egy lényeges kérdésben gyökeresen ellentétes véleményt fogalmaznak meg.

Próbáltam a kormány álláspontját kipuhatolni a szóvivői irodán keresztül, ám válaszra nem méltattak.

Ha a pávatáncos eddigi mozgásából indulunk ki, a házmester szíves közlése lehet az iránytűnk. Feltételezem, hogy Deutsch uniós perspektívából nézve a bíróságok függetlenségének tervezett korlátozását, füllentett egy jókorát. Ráadásul mindezt akár szakvéleménynek is gondolhatnánk.  Főleg annak fényében, hogy az Alaptörvényben változatlanul szerepel.    

A szerző további cikkei

LXIII. évfolyam, 40. szám, 2019. október 4.
LXIII. évfolyam, 35. szám, 2019. augusztus 30.
LXIII. évfolyam, 25. szám, 2019. június 21.
Élet és Irodalom 2019