Kierkegaard és a „Golden Age”

FEUILLETON - LXIII. évfolyam, 29. szám, 2019. július 19.

1813. Søren Aabye Kierkegaard születésének éve. Meg Wagneré, de az most közömbös. Kier­kegaard neve jól ismert, talán még azok körében is, akik nem olvasták. Ám az a környezet, amelyben a filozófiája megszületett, valószínűleg kevésbé. Pedig a háttér nélkül gondolatainak többsége nehezebben értelmezhető. Ez a háttér pedig a híres dán „Golden Age”.

Születésének időszaka egyben az a korszak, amikor Dániában válság válságot követ. Az egykor jelentős birodalom Norvégia elvesztésével összezsugorodik. Ehhez jönnek a tűzvészek, amelyek a fővárost szinte teljesen elpusztítják. Aztán a napóleoni háborúk során az angol flotta 1807-ben szétbombázza a város, majd a dánok két csatában is jelentős veszteségeket szenvednek, később Schleswig-Holsteint elveszítve az ország még kisebb lesz, s mindez oda vezet, hogy Dánia az államcsőd állapotába kerül. Kis ország, sok gonddal, de fővárosa ekkoriban kezd olyan szellemi értelemben vett metropolisszá válni, amely az egész ország kulturális életét befolyásolja, és amelyre a külföldről is oda kell figyelni, még akkor is, ha Európa – miként a kis nemzetek esetén – általában kevéssé vesz róla tudomást.

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 12. szám, 2024. március 22.
LXVII. évfolyam, 30. szám, 2023. július 28.
LXVII. évfolyam, 1. szám, 2023. január 6.
Élet és Irodalom 2024