Párhuzamos folyamatok

VISSZHANG - LXIII. évfolyam, 28. szám, 2019. július 12.

Meglepődve olvastam Szűcs R. Gábor sorait Fekete nyáj címmel az ÉS 2019. július 5‑i számában, amelyben június 28‑i, Meddig tart a hitegetés című cikkemre reagált. A szerzőtől roppant sokat tanultam a szocialista és uniós csatlakozás előtti időszakok diplomáciájáról, amikor elolvastam a Jól fésült ügyek (Athenaeum, 2017) című könyvét. Éppen ezért lepett meg, hogy válaszában olyan gondolatokat tulajdonított nekem, amelyeket magam nem írtam a cikkben.

Rögtön az elején azt írta, „Földi szerint tehát nem a magyarországi korrupciót kell felszámolni, hanem az arra irányuló figyelmet”. Nos, természetesen nem gondolom így, ahogy az eredeti cikkemben sem utal erre semmi (de lehet, hogy nem fogalmaztam eléggé pontosan). A magyar kormány szempontjából azonban láthatóan nem kulcsfontosságú cél a korrupció felszámolása. Kizárólag az ő szempontjukból jöhet jól, ha az unió olyan nyugat‑balkáni államokkal bővül, ahol ez a kérdés nem tökéletesen megoldott (a cél persze az, hogy ott is felszámolják a korrupciót, amennyire lehet). Abban persze igaza van Szűcs R. Gábornak, hogy fekete bárányból nem csak egy lehet, de az a magyar kormánynak mindenképpen hasznos – persze nekünk, magyaroknak nem –, ha az unió figyelme megoszlik, és nem követik olyan szorosan a magyarországi korrupciót.

Szűcs R. Gábor szerint „a cikk egyetlen szót sem említ arról, hogy a felvételüket kérő államoknak is illene valamit tenniük a tagságért”. Természetesen, hiszen egyértelmű, hogy a csatlakozási folyamat csak akkor mehet végbe, ha az ehhez szükséges lépéseket végigjárják a tagjelöltek. Abban sincsen vita köztünk, hogy a leendő tagjelölteknek nemcsak papíron kellene átvenniük az uniós irányelveket, hanem át kell ültetniük azokat a gyakorlatba. Ahogyan abban sincsen, hogy Brüsszelnek óvatosnak kell lennie, hogy ne történjen hasonló fiaskó, mint például Románia, Bulgária és Horvátország esetében.

Az eredeti cikkem azonban egyáltalán nem arról a helyzetről szólt, amikor a csatlakozási tárgyalások már megindulnak egyes nyugat‑balkáni államok esetében, hanem arról, hogy miként hitegetik jelen esetben Albániát és Észak‑Macedóniát (utóbbi példáján be is mutattam ezt). Úgy vélem, szükség lenne a nyugat‑balkáni országok szisztematikus, a folyamat minden lépésének előírásait betartó integrációjára. Azzal érveltem – és érvel a térség megannyi szakértője –, hogy a Nyugat‑Balkánon különféle módokon kisebb‑nagyobb hatalmak (például Oroszország, Kína, Törökország, Öböl‑menti államok) próbálnak befolyást szerezni. Szűcs R. Gábor szerint e befolyásszerzés lassan halad, mert – mint írta – kevés az orosz nagyberuházás, Oroszország és Kína nem jelentős kereskedelmi partner bizonyos országokban, a törökök figyelme pedig fokozatosan elfordult a térségtől, mióta nem annyira fontos számukra a saját uniós csatlakozásuk. Természetesen abban sincsen vita köztünk, hogy ezek az országok még nem fontosabb partnerek a térségben, mint a nyugati államok, ám dolgoznak a befolyásszerzésen (ennek módozatairól a HVG 2018. október 24‑i számában írtam Harc a befolyásért címmel).

Azt hiszem, végső soron abban is egyetérthetünk, hogy e befolyásszerzési kísérleteket meg kell állítani, vagy legalább le kell lassítani. Abban már lehet vita köztünk, hogy ennek az uniós integráció lehet‑e a leghatékonyabb módja. Szűcs R. Gábor is felhozta azt a sokat hangoztatott érvet – többek között Emmanuel Macron francia elnök is kimondta ezt az elmúlt hetekben –, hogy az unió belső stabilizálása fontosabb, mint a bővítés. Ám előfordulhat, hogy amíg azon szerencsések, akik az unió tagjai, magukkal vannak elfoglalva, az integrációból egyelőre kimaradt, de az EU tőszomszédságában fekvő országok bizalmát és unióba vetett hitét fokozatosan elveszítik. Ez a hitegetés legnagyobb veszélye. Végső soron az lenne tehát a legildomosabb, ha az unió belső stabilizálása és a nyugat‑balkáni államok keblünkre ölelése párhuzamosan történne – még ha ez jelen helyzetben utópikusan hangzik is. Meglátjuk, hogy lesz‑e erre nyitottság, illetve az EU talál‑e kivitelezési módot erre. Azt remélem, sikerül.

A szerző további cikkei

LXIII. évfolyam, 26. szám, 2019. június 28.
LXIII. évfolyam, 15. szám, 2019. április 12.
LXIII. évfolyam, 5. szám, 2019. február 1.
Élet és Irodalom 2019