Hazugságok hálója

A lex Palkovics a parlamentben

PUBLICISZTIKA - LXIII. évfolyam, 27. szám, 2019. július 5.

Legutóbbi cikkemet a Hérosztratoszra tett utalással fejeztem be. Barátaim arra hívták fel a figyelmemet, hogy ezt a templomrombolót felejtésre ítélték, hiszen csak az hajtotta őrült cselekményében, hogy neve fennmaradjon. De nem őt feledték el, hanem azokat, akik erre kárhoztatták (volna) a bűnöst. Azóta a történelem annyi negatív szereplőt produkált, hogy nélkülük a história tudománya már nem is létezhetne. Nekem pedig meggyőződésem, hogy az utókor tanulja csak meg a nevüket, mert bármennyit titkolóddzanak is ma, addigra már tudni fogják, pontosan mi, miért és kik által történt. És mivel az ITM minisztere elvállalta az MTA kutatóhálózatának (KH), illetve a KH autonómiájának gyakorlati felszámolását, maradjon csak fenn az ő neve is, legalább a tudóstársadalom emlékezetében.

A törvény elfogadásához vezető utóbbi pár hétben csúcsra járatták a mellébeszéléseket, torzításokat, csúsztatásokat és hazudozást, mind a parlamenten belül, mind azon kívül. Pedig tudhatták volna, ha igazat mondanak, akkor is meg fogják szavazni a készséges képviselők, amit Palkovics és a főnöke kitalált, hiszen látni fogjuk, később már vitára sem méltatták az ellenvéleményeket.

 

Elővágások

Június 5-én az Országgyűlés Kulturális Bizottsága ülést tartott. A napirend 1. pontjában az MTA 2015–16. évi beszámolója szerepelt „A Magyar Tudományos Akadémia munkájáról és a magyar tudomány általános helyzetéről”. Ezt a feladatot, vagyis a kétévenként esedékes jelentés elkészítését az MTA számára törvény írja elő, amit általában a tárgyalt időszakot követő második év elejére tud teljesíteni, amikor a releváns statisztikák eredményei már a rendelkezésére állnak. Ez alkalommal is így történt: a 135 oldalas beszámolót csaknem másfél éve, 2018 januárjában küldték el a parlamentnek, de csak mostanra került az illetékes bizottság elé.

Megjelent az ülésen Lovász László, az MTA elnöke, hogy röviden kiegészítse a szöveget, lényegében felmutatva a magyar tudomány nagy sikereit, például a térség országaival összehasonlítva a nagyszámú elnyert európai pályázatot, másrészt megemlítve fenyegető veszélyeket, többek között az elégtelen finanszírozást. A bizottság elnökének, Pósán Lászlónak a felkérésére azután a kormány nevében Cseresnyés Péter szólt hozzá.

Az ITM parlamenti államtitkára váratlanul nem a jelentés tartalmára, hanem az abban felsorolt több statisztikai adat pontatlanságára utalva vonta kétségbe, hogy az ott levont következtetések és megállapítások helyénvalók lennének. A kb. tíz percig tartó felsorolás után Lovász elnök kapott válaszadási lehetőséget, és ő arra hivatkozott, hogy nyilvános kormányzati statisztikákból dolgoztak, például az EMMI Oktatási Hivatala alá tartozó felvi.hu adatbázisaiból, tehát ha azok és a KSH adatai között nincsen összhang, az nem az MTA felelőssége.

A jelenlévők egy része számára a meglepetés ekkor érkezett: Pósán elnök a beszámoló megbízhatatlanságára hivatkozva javasolta, hogy annak megvitatását halasszák el egy későbbi ülésre. Noha az ellenzéki képviselők mind tiltakoztak, a kormánypárti többség a halasztást rövid úton megszavazta, ami után Lovász László elhagyta a termet.

Vegyük először is szemügyre, miképpen alakulhatott ki ez a beavatatlanok számára váratlan helyzet. Tehát a másfél éve (!) kezükbe adott jelentésben a pár százalékos eltérést mutató statisztikák közötti különbségeket az államtitkár egy papírból magán az ülésen olvasta fel – ahelyett, hogy azokat az ITM (elődje) az MTA-val előzetesen tisztázta volna. Alighanem az történt, hogy amikor az ITM ráébredt arra, hogy nem kíván az MTA beszámolójáról vitázni, mert például zavarná a KH elcsatolásáról szóló törvény előkészületeit, hiszen lehetőséget adna egy tartalmi vitára az Akadémia és a magyar tudomány állapotáról, egy gyors egyeztetés révén mondvacsinált ürüggyel akadályozta meg a tárgyalását. Ezt aztán a sajtó egy része Lovász és az MTA megalázásának minősítette

Pósán elnök és Cseresnyés államtitkár (vagy a főnöke) tehát a tudományban – de a politikában eszerint nem – méltatlan trükköt vetett be, és nyilvánvalóan nem Lovásszal, hanem az ellenzéki tagokkal szemben, ezzel igyekezve lefegyverezni őket, nehogy szóhoz jussanak, és az MTA újabb hányattatásairól kezdjenek beszélni. Lovászt ebben a kicsinyes játszmában éppenséggel lehet ártatlan áldozatnak tekinteni, de az egész eljárást megalázásnak aligha. Egy Lovász kaliberű tudóst és az általa képviselt Akadémiát ugyanis tiszavirág jelentőségű politikusok ebben az egyenlőtlen küzdelemben legfeljebb legyőzhetik, kifoszthatják, elnémíthatják, de megalázni nem tudják.

 

A mérvadó érvek

A parlament három fordulóban tárgyalta a lex Palkovicsot, azaz hivatalos nevén „a kutatás, fejlesztés és innovációs rendszer intézményrendszerének és finanszírozásának átalakításához szükséges egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot”. Először a június 12-i plenáris ülésen, ahol az általános vita zajlott le, azután június 17-én az illetékes Kulturális Bizottságban, ahol a szabályok szerint részletes vitára nyílt mód, végül a jú­lius 2-i végszavazáson, ahol vitára már nem volt lehetőség. Az első felvonásra kis előcsatározások után került sor, mert Hiller István szerette volna elhalasztani a vitát, Mellár Tamás pedig napirend előtt hívta fel a figyelmet az Akadémiát ért „brutális támadásra”.

Az előterjesztő Palkovics miniszter nagyjából nyolcperces, papírból felolvasott expozéja után a javaslat egyetlen valódinak mondható parlamenti vitájára került sor, amit az is mutat, hogy három és fél óra hosszat tartott, belenyúlva a késő estébe. Itt nincs terem részletes ismertetésre, de az érdeklődők az internetes kiadásban megadott linkre kattintva láthatják a jegyzőkönyv releváns részét.1

Az egyébként történészdocens, tehát elvben a tudományhoz is értő fideszes Pósán László hozzászólásában, miután megnyugtatta az esetleges aggódókat, hogy az akadémikusok és az akadémiai doktorok tiszteletdíját nem veszik el, ironikusnak is mondható történeti utazást tett, mely során sikerült egyetértenie szocialista és szabad demokrata politikusokkal, valamint jeles tudósokkal – amennyiben az MTA szervezetét vagy teljesítményét bírálták. Sőt arra a Fidesz részéről minden bizonnyal példa nélkül álló cselekedetre is ragadtatta magát, hogy a Beszélő című, akkor már csak internetes lap egyik 2006-os számából az SZDSZ-es minisztériumhoz közel álló Polónyi István egyik cikkét idézte.2 (Anélkül persze, teszem hozzá sértődötten, hogy az arra közölt válaszomra hivatkozott volna.3) De a Hiller István 2007‑es MTA közgyűlési beszédéből idézett egyetlen mondat is inkább saját kormányát, mint az MTA-t bírálta: „Az adófizetők pénzén finanszírozunk ötleteket, de nem segítjük, hogy azokból az ország számára hasznos termékek legyenek.”

Emlékezetes, hogy Magyar Bálint, Kóka János, továbbá az általuk csatasorba állított Szabó Csaba farmakológus Pósán által újra felmelegített kritikáit éppen az Akadémia politikailag konzervatív attitűdje motiválta, amely bírálatokat a műhelyek produkciójának elégtelenségével próbáltak alátámasztani. Az azóta eltelt 10-15 évben az MTA pozíciója ugyanaz maradt: amint azt korábban ugyanitt megírtam, az MTA köztestülete és kutatóhálózatának munkatársai sokszínűek, de alapjában inkább konzervatív irányba húznak. Nem nehéz kitalálni, mi vagy ki változott ugyanezen idő alatt.

A másik kormánypárti felszólaló, az olasz szakos főiskolai diplomával rendelkező Nacsa Lőrinc már sokkal távolabb áll a tudomány mindennapjaitól, ezért feltehető, hogy aligha a saját szakértelmére hagyatkozva emlegette az innováció és a szabadalmak szerepét a tudomány és a gazdaság kapcsolatában. De a nyilván mások által megírt szövegétől időnként eltért, és amikor szabadon próbált válaszolni egyik ellenzéki képviselőtársának, akkor kiderült, nincs tisztában azzal, miről is van szó. Az újonnan felálló testületről például ezt mondta: „A Nemzeti Tudománypolitikai Tanács kétharmad mértékben a tudomány képviselőiből áll. Ott vannak a meghatározók, nem megrendelések vannak, nem kormányzati kontroll, amiről ön beszél, vagy amiket ön vizionál, hanem egy olyan testület, amely összetételében, kétharmadában olyan emberekből áll, akik erről a területről érkeztek, akik tudják, akik értik, és látnak ezen a pályán.” (Az idézeteket eredeti értelmüket megőrizve rövidítettük, illetve szerkesztettük.)

Ezzel szemben az általa védelmezett törvényben ez áll: „Az NTT elnöke a tudománypolitika koordinációjáért felelős miniszter. Az NTT tagjait és társelnökét a miniszterelnök kéri fel és nevezi ki. Az NTT tagjaira, társelnökére az elnök tesz javaslatot a hazai állami, gazdasági és tudományos szféra meghatározó szereplői közül a következők szerint: három tagot a gazdasági szféra, három tagot a tudományos szféra és három tagot az állami szféra szereplői közül kell kinevezni.” Van kérdés?

 

A Palkovics-menet

Az ellenzékiek különböző színvonalú érvekkel, illetve indulatokkal igyekeztek védeni az MTA jogát, hogy maga működtesse a KH-t. Ezeket sem ismertetem itt, viszont a miniszter válaszbeszédére nemcsak azért érdemes figyelnünk, mert e témában először vett részt nyilvános vitában, hanem mert többször is kiterjeszti a valóságot a fikció felé. Itt van mindjárt egy beismerés az elejéről: „Ha megnézzük, hogy mennyit fordít a magyar közösség GDP-arányosan az innováció, a kutatás-fejlesztés finanszírozására, ez pont megfelel a 21., 22. helyünknek. Tehát ebben azért nagyon nagy csoda nincs. A probléma az, hogy ez így volt 2002-2003-ban is. 2003 óta gyakorlatilag az állam által a kutatás-fejlesztésre fordított összeg nagyságrendje nem változott, 120 milliárd forintot költöttünk 2003-ban is és 120 milliárd forintot (most ez 133, de ez tulajdonképpen egy kicsi eltérés) költünk ebben az évben is. Ebből indult tavaly ősszel az egész rendszer átalakítási szándéka, hogy a magyar közösség nem finanszírozza jól a kutatási tevékenységet, hiszen ez egy olyan összeg, ami tulajdonképpen sem az alapkutatás, sem az innováció támogatására nem elégséges. Ezt a kormány ismerte fel. Ez az egyik alaptézise annak a dokumentumnak, ami tavaly ősszel született, hogy ezen lényegesen változtatni kell.” Lefordítom: nem a hazai (alap)kutatásokkal vagy az MTA KH-val volt baj, hiszen ugyanabból az összegből működnek jó másfél évtizede, hanem a több pénz fejében most megnyirbálhatjuk az autonómiájukat.

Palkovics: „Meg kell nézni azt, hogy milyen stratégia mentén működnek a kutatóintézetek. Ilyen stratégiát nem nagyon tudtunk találni. Meg kell nézni azt, hogy milyen értékelési rendszert működtet a kutatóintézet-hálózat. Ilyet nem nagyon működtetett. És az valóban igaz, hogy az Akadémia a parlament, illetve a kormány számára beszámolókat készít, de hát a tudomány képviselői tudják igazán azt megítélni, hogy a tudomány más képviselői milyen munkát végeztek. Erre kevéssé alkalmas a parlament, kevéssé alkalmas a kormány. Ilyenfajta rendszert nem működtetett az Akadémia.” Finoman szólva tévedés, de jó poénnal a végére. Ugyanis minden igazgatónak koncepciót kell benyújtania pályázásakor, minden intézetnek éves és középtávú terveket kell készítenie, amelyeket az MTA által felkért saját külső tanácsadó testületük értékel és továbbít az Akadémiai Kutatóintézeti Tanácshoz (AKT), amely a közgyűlés tulajdonképpen csak névleges felügyelete mellett valójában ellenőrzi és minősíti a teljesítményeket.

Majd a következő lélegzetével ezt mondja: „Azzal, hogy az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat közvetlenül a parlament alá tartozik, és egyébként ilyen értelemben egy alkotmányos fejezet önálló költségvetéssel, ezért az a fajta autonómia, az a fajta szabadság, ami a kutatóintézet-hálózat számára az előző, a mostani állapothoz képest meg fog jelenni, sokkal magasabb.” Jelzem, az MTA költségvetését is a parlament szavazta meg, az a parlament, amely ugye nem ért a tudományhoz, ellenben pártszempontok szerint szavaz (például a tavalyi radikális elvonásról), szemben a tudományhoz értő Akadémiával, de most nagyobb lesz a KH autonómiája, mert a parlament szavaz róla.

De van váratlan fordulat is, ezen a ponton: „A törvényben egyébként benne van egy félmondat az elején, hogy az állam létrehozhat alkalmazott kutatóintézet-hálózatot is. Létre is fogunk hozni. Ezt Bay Zoltán kutatóintézet-hálózatnak fogják hívni. Van egy alapkutatással foglalkozó intézményhálózatunk, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat, és lesz egy másik, egy állami kutatóintézet-hálózat, ami alkalmazott kutatással, ilyenfajta szolgáltatással foglalkozik, ez pedig a Bay Zoltán intézményhálózat. Ugyanez van Németországban is.” Én ugyan nem találtam meg ezt a félmondatot, de nem is ez az érdekes. Hanem az, hogy szó sincs róla, hogy az MTA KH-nak korábban vagy a jövőben alkalmazott kutatásokkal, innovációval szabadalmakkal kellene (kellett volna) foglalkoznia. Mert erre kitalálunk egy másik intézményt. Csak azért kell nekem a KH, hogy a gomblyukamba tűzzem, mert ott jobban fog dolgozni, de ne kérdezd, miért és hogyan.

És végre azt is megtudtuk, miért a nagy magyar fizikusról nevezik el az einstandolt intézményt: „Ami az Eötvös Loránd Kutatási Hálózatot jelenti, itt a nevét illetően szerintem, ha a nyelvészek (!)  úgy gondolják, hogy így nem jó, a parlamentben ilyenfajta javaslatot lehet tenni ennek a módosítására. Miért Eötvös Loránd? Eötvös Lorándnak azért hív­nánk...  egyéb­ként itt az egyetemmel nem igazán akad össze, megnéztük ennek a törvényi hátterét. Itt elegendő a távolság az Eötvös Loránd Tudományegyetem és az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat között, tehát nem fogják összekeverni. Azért Eötvös Loránd, mert Eötvös Loránd egy olyan tudósember volt, akit Einstein úgy emlegetett, mint a legnagyobb magyar fizikust. Ez egyébként valószínűleg azóta is így van. Viszont ő egész életében nyolcvan-egynéhány cikket írt, ebből, azt hiszem, tizen-egynéhány volt külföldi valamilyen idegen nyelven és jelent meg külföldön. Viszont neki fontos volt az is, hogy mi valósul ebből meg.”

 

Apróbb kacajok

Az úgynevezett részletes vitára a Kulturális Bizottság június 17-i ülésén került sor, amelyen az ellenzéki képviselők megpróbálták visszafordítani a törvényt az MTA javára, de felszólalásukat a kormánypárti oldalról néma csend fogadta, majd az ITM jelen lévő államtitkára közölte, hogy nem támogatja a módosítókat, minekutána simán leszavazták őket – részletes vagy bármilyen vita nélkül. A távollévő Nacsa Lőrinc nyilvánvalóan a törvény megalkotói által sugalmazott (helyesírási és más) módosítóit hasonló eljárás során szavazták meg. Ezek között volt egy mulatságos csomag, amely egy korábbi hibasort egy újabb tévedésadag segítségével rakott helyre.

A javaslat első változatában a különféle más törvényekben az MTA szakértelmére bízott feladatokat mind a Nyelvtudományi Intézetre (NYTI) testálták, nyilván, mert nem tudhatták, hogy az MTA „házon belül” kire bízta azokat. Ám mivel a sajtóban a keresztnevek miatt a NYTI szerepel a leggyakrabban, azt hihették, minden cég-, intézmény- stb. név rájuk tartozik. Időközben nyilván rájöttek, hogy korábban a Bölcsészettudományi Kutatóközpont (BTK) volt felelős például a történelmi nevek tárgyában, most tehát már minden név, a keresztnevek is oda fognak tartozni.

Ettől aztán beindult a sajtó fantáziája is. A HVG például már azt vizionálta, hogy a NYTI-t beolvasztják a BTK-ba, pedig a javaslat végén lévő felsorolásban a többi 14 központ és intézet mellett még ott szerepel az önálló NYTI is. Igaz, itt is van egy fura változtatás: korábban adományozott ELKH rövidítés eltűnt, és most már csak a puszta intézménynevek szerepelnek, mintha függetlenek lennének. Hacsak nem arra várnak, hogy az Akadémia megadja a jogot a régi MTA előtag használatára, ami pedig merő hazugság volna, de mint szemfedő takarná el a valóságot.

Végül egy másik bizottság még azt is megszavazta, hogy a 13 tagú, fele-fele arányban az MTA és az ITM által jelölt (de a kormányfő által kinevezett) Irányító Testület elvben közös megállapodással megnevezendő elnökét egyedül a kormányfő nevezze ki (ideiglenes jelleggel), a függetlenség látszatának nagyobb dicsőségére. De vegyük észre azt is, hogy „az elnököt akadályoztatása esetén a főtitkár helyettesíti”, akit viszont maga az IT választ meg és a jelen állapot szerint akár a saját maga munkáltatója is lehet.

Az Átlátszó adatkérése szerint az MTA-val folytatott tárgyalásokban és feltehetően eme sajátosan szedett-vedett törvény előkészítésében közreműködő Gál András Levente hajdani államtitkár irodája egy évi 41 milliós szerződés fejében dolgozik az ITM-nek. Amúgy joggal neheztelhet az MTA-ra, hiszen több megbízást is kapott tőlük peres ügyekben, amiket sikerült elvesztenie, miközben az egyik esetében kiderült, hogy komoly érintettsége volt a másik fél oldalán, ezért pedig az MTA felbontotta a szerződését.

 

Sajtóbombák

Kiszivárgott egy hangfelvétel még az MTA–ITM tárgyalások egy korai szakaszáról. Ezt mondja benne Palkovics: „Egészen biztosan nem akarjuk azt, hogy az Akadémiáról a kutatóintézetek – ahogy ez egyébként más országokban esetleg megtörtént – leválasztásra kerüljenek.” A kormány nevében Gulyás Gergely erre ezt nyilatkozta: „A kormány megállapodott az Akadémiával, hogy a kutatóintézetek bent maradnak az intézményben, de aztán az elnök nem tartotta magát ehhez, illetve nem szerzett többséget ehhez, ezért a mostani törvényben már nem ez van. Alapvető morális problémák vannak az Akadémián, hogy egy ilyen hangfelvétel kiszivárgott.” Az első mondatában három ténybeli tévedés van, udvariasan fogalmazva. Ezek után morális problémákat emlegetni, bármennyire elegáns öltözetben tegyék is, nem biztos, hogy az úri viselkedés körébe tartozik.

A törvény tárgyalásának végstádiumában aztán a Ripost robbantott egy sajtóbombát Kéjbarlang a Magyar Tudományos Akadémia Kutatóintézetében címmel, bemutatva a SZTAKI egyik szobáját, amelyben egy szív alakú piros heverő és egy sarokkád volt látható. Annyi derült ki azóta, hogy az intézetnek épp a hír megjelenése utáni napokban elhunyt, sajátos humorú előző igazgatója volt a megrendelő, de utóda már korábban megszüntette a szobát. Palkovics is nyilatkozott, és valószínűleg jól érzékelte a helyzetet:4 „A kérdés az, hogy kinek áll érdekében, hogy a SZTAKI-t lejárassa? Az első triviális válasz, hogy a kormánynak. De ha megnézzük ennek egy kicsit a részleteit, ha kontextusba helyezzük, átgondoljuk ezt a dolgot, arra a következtetésre jutunk, hogy nem a kormánynak az érdeke.” Különösen, ha hallgatunk azokra az információkra, melyek szerint a SZTAKI mostani igazgatója is esélyes az új szervezet vezetésére. Igaz, másokat is hírbe hoztak olyanok, akik árgus szemmel elemzik a kormányközeli lapoknak adott nyilatkozatokat és interjúkat.

A miniszter is adott egy interjút, ez alkalommal külföldön, a Die Zeitnek.5 A tájékozott riportert ilyen válaszokkal igyekszik félrevezetni: „A 13 tagú testületbe hat tagot az Akadémia, hatot a minisztérium jelöl, az elnököt pedig a két oldal egyezsége alapján. Ez a javaslat az Akadémiától származik.” Az ezt a jelentős ferdítést követő keresztkérdésre aztán elismeri, hogy van itt egy kis véleménykülönbség (!) a két fél között. A CEU sorsáról is érdeklődnek, mire azt mondja, hogy a CEU nem teljesíti a magyar jogrend követelményeit. A riporter azonban tudja, hogy a CEU-nak van egy érvényes megállapodása New York államban, és hogy csak Orbán Viktor aláírása hiányzik róla. Szegény Palkovics erre már csak annyit tud mondani, hogy „még nem tartunk ott”. Amikor pedig erre is rákérdez a riporter, a válasza ennyi: „Hát ez bonyolult.”

A társadalmi nem szakok betiltása a következő téma. Amire Palkovics azzal reagál, hogy az egyetemek azt csinálnak, amit akarnak, de az állam csak azt támogatja, amit hasznosnak tart, „elfeledve”, hogy például a CEU nem kért támogatást a saját szakjához, vagy önköltségesen is működhetne, ám a kormány a szokásos eljárást megkerülve rendeletileg tiltotta be a szakot az egész országban. De a legszebb rész az, amikor Palkovics szerint azért nem támogatják hazánkban a társadalmi nemek kutatását, mert tengeralattjáró-kutatás sincsen. Erre már leesik a riporter álla, mire a miniszter gyorsan beveti a „családkutatást” mint mentőkötelet, jóllehet ilyen szak vagy kutatási irány gyakorlatilag nem létezik. És a végén bedobja a szokásos hazugságot, hogy ma az történik az MTA-val, ami az NDK akadémiai intézeteivel történt a fal leomlása után, mintha ma ideológiák meg párttitkárok uralnák az MTA KH-t és azt valamely szövetségi német hálózatba kellene integrálni.

 

A Nemzeti Tudományos Aka­démia

A történelem nem ismétli önmagát. Amikor a Rákosi-korszak kezdetén a tudományos életet is megregulázták, a nemkívánatos elemek sorsa a kitelepítés, Recsk vagy a börtön lett, de minimum kizárták őket az MTA-ból. Ma nem ilyen sanyarú sors vár a NER-ben kényelmetlenné vált személyekre. Ehelyett az engedelmes, készséges, igyekvő barátaikat jól megjutalmazzák, hadd lássa mindenki, megéri rendszerhűnek lenni. Egy ideig arra vártam, hogy a NER számára oly kényelmetlen Magyar Tudományos Akadémia helyett létrehozzák a Nemzeti Tudományos Akadémiát, mondjuk a Magyar Művészeti Akadémia mintájára, és nem vettem észre, hogy már létre is jött.

Az 1956-os Intézet megszüntetése után látott napvilágot Kásler miniszter grandiózus terve a Magyarságkutató Intézet felvirágoztatásáról, a „hun-magyar múzeummal” és a hatalmas Attila-szoborral együtt. A jóindulattal másodvonalbeli kutatóknak nevezhető saját társulattal (és néhány jónevű, de itt másodállású egyetemi oktatóval) többnyire a nemzetközi tudományosságban szarkasztikus mosolyt kiváltó témákat fognak kutatni, gyakorlatilag eleget téve a Jobbik eredeti programjának, amelyben az MTA helyett egy Őstörténetkutató Intézetre bízták volna a nekik kedves korszakokat. Amúgy az újabb megszólalásokból6 az is kiderül, hogy a „magyarság” teljes történetével foglalkoznak majd, az eredettől a Kádár-korszakig, a MAKI-t  megalapító rendeletben foglaltak jelentős kiterjesztésével.7

A HVG részletesen ismerteti a nagy tervet,8 aminek a részleteit nem taglalhatjuk itt, de az akadémikusi színvonalú 650 ezer forintos havi fizetések jól illusztrálják a virtuális „NTA” létrejöttét, amelyben már helyet foglalt az összes kormányzati irányítású „kutató”-intézet, és amelyhez aztán hozzácsatolják majd az MTA-tól elorzott KH-t, ahol a jelenlegi vezetőknek majd azonnal újra kell pályázniuk állásukért. Nem véletlen, hogy a múlt újraírása és annak propagálása „az óvódától az egyetemig” szerepel a grandiózus programban. Gyanúm ugyanis az, hogy Orbán Viktor a nyilván korai olvasmányai között szereplő Orwell-műveket, az 1984-et és az Állatfarmot nem disztópiaként vagy szatíraként, hanem tankönyvként forgatja ma is.

 

A mi thermopülai csatánk

Nemcsak európai szervezetekhez és személyiségekhez intéztek a hazai tudósok közbeavatkozást kérő leveleket, de a végjátékra megmozdultak az egyetemek is, ha nem is intézményesen, de a legtöbb nagy egyetem sok aktív és nyugállományú (azaz emeritus) professzora aláírta a tiltakozó nyilatkozatokat, ezzel mutatva fel, hogy az MTA közgyűlése valóban a magyar tudományosság egészét képviselte elutasító határozataiban.

És hogy miért nem maguk az intézmények, azok szenátusai vagy rektorai nyilatkoztak, arra egyszerű a magyarázat. Most érett be a kormányzatnak az a taktikája, hogy a normatív finanszírozás helyett megvalósult „kézből etetés” következtében a szenátusok a felsőbbség által javasolt jelölteket választják meg, akik aztán megcsúfolva az autonóm egyetem fogalmát készségesen működnek közre politikai szándékok megvalósításában. Ezért ad ki politikailag egyáltalán nem semleges nyilatkozatokat a szegedi rektor, aki elítélte az egyetem oktatóit az MTA melletti kiállásukért,9 holott ez csak Palkovics szemében politikai ügy, a professzorok ugyanis a tudományos műhelyeket látják fenyegetve. Ezért választotta egy névtelen orosz magánegyetem rektorát díszdoktornak a Debreceni Egyetem saját doktori tanácsának tiltakozása ellenére,10 és ezért lett Matolcsy György tudományos fokozat nélkül Debrecen után a Kaposvári Egyetemnek is tiszteletbeli doktora,11 valamint ezért választott meg a kecskeméti Neumann János Egyetem szenátusa rektorjelöltjének egy értékelhetetlen tudományos munkásságú főiskolai tanárt.12 És végül ezért nyugdíjaznak renitens professzorokat még a kötelező korhatár előtt több egyetemen.

Amikor i. e. 480-ban a perzsák már nem először megtámadták a görögöket, a nagyjából 1000 görög városállamból mindössze 30 fogott össze, hogy ellenálljanak. Akik békésen megadták magukat, a nagy perzsa birodalomban élhettek korlátozott szabadságukkal, akik pedig felvették a harcot, azokat vereségük esetén a teljes pusztulás fenyegette. Thermopülainál a maroknyi seregre biztos halál várt, de példájuk a mai napig fennmaradt. Elhullani a harcban, különösen, ha jó ügyért vívjuk és nagy túlerővel szemben, nem szégyen.

Legyünk hát büszkék az Akadémiának és dolgozóinak a vereségére.

           

https://www.parlament.hu/ulesnap-felszolalasai?p_auth=hnyeynF4&p_p_id=pairproxy_WAR_pairproxyportlet_INSTANCE_9xd2Wc9jP4z8&p_p_lifecycle=1&p_p_state=normal&p_p_mode=view&p_p_col_id=column-1&p_p_col_pos=1&p_p_col_count=2&_pairproxy_WAR_pairproxyportlet_INSTANCE_9xd2Wc9jP4z8_pairAction=%2Finternet%2Fcplsql%2Fogy_naplo.naplo_fadat_aktus%3Fp_ckl%3D41%26p_uln%3D71%26p_felsz%3D192%26p_felszig%3D235%26p_aktus%3D33

2 http://beszelo.c3.hu/cikkek/az-akademia-diszkret-baja

3 http://beszelo.c3.hu/cikkek/a-%E2%80%9Efeudalmonopolista%E2%80%9D-akademiarol

4 https://hvg.hu/itthon/20190625_Palkovics_a_SZTAKI_sziv_alaku_agyarol_Emlitesre_sem_melto

5 https://www.zeit.de/2019/27/laszlo-palkovics-ungarn-wissenschaftsfreiheit-hochschulpolitik-forschung

6 https://magyarnemzet.hu/belfold/helyre-kell-allitanunk-az-onbecsulest-7065128/

7 https://mki.gov.hu/hu/magyarsagkutato-intezet

8 https://hvg.hu/itthon/20190624_kasler_miklos_magyarsagkutato_intezet_tervek_eloterjesztes

https://hvg.hu/itthon/20190624_kasler_miklos_magyarsagkutato_intezet_tervek_eloterjesztes

9 https://24.hu/kozelet/2019/06/19/nemesi-pal-szeged-fidesz/

https://szeged.hu/hirek/29239/rovo-rektor-ugy-vedi-a-szegedi-egyetem-semlegesseget-hogy-kozben-nyiltan-tamogatja-a-fidesz-polgarmesterjeloltjet

10 https://nepszava.hu/3036794_nem-turik-a-kritikus-professzorokat-a-putyint-diszdoktorra-valaszto-debreceni-egyetemen

https://russiaedu.ru/vuz/77/mfua/

11 https://nepszava.hu/3040965_matolcsy-ujabb-diszdoktori-cimet-kapott-ezuttal-kaposvaron

12 https://www.uni-neumann.hu/dr-fulop-tamas-a-neumann-janos-egyetem-rektorjeloltje

https://m2.mtmt.hu/gui2/?type=authors&mode=browse&sel=authors10012856

A szerző további cikkei

LXIV. évfolyam, 27. szám, 2020. július 3.
LXIV. évfolyam, 24. szám, 2020. június 12.
LXIV. évfolyam, 20. szám, 2020. május 15.
Élet és Irodalom 2020