HETI TEXTUS

PÁRATLAN OLDAL - LXIII. évfolyam, 26. szám, 2019. június 28.

„A közvéleménynek egyöntetű óhajtása, hogy a demokratikus politika árnyalati és részleteltérések nélkül, közös fronton folytassa a harcot. Az ellenzéki oldalon hetek óta hallható készülődés már-már azt a reményt ébresztette, hogy a közös front kiépítése nem ábránd, hanem a megvalósulás felé közeledik. A fejlemények azonban azt mutatják, hogy a közös, mindennél fontosabb cél felismerése helyett a demokrata politikusok egymással kötekednek, egymással akasztják össze a tengelyt, és az egymás elleni védekezést szinte fontosabbnak tartják a ma valóban egyetlen ellenfél elleni támadásnál. Mi tudjuk, hogy a politikusok is csak emberek, és nem mindig uraik idegeiknek. Az atmoszféra túlfűtött, és ez sok mindent megmagyaráz, mégis lehetetlen, hogy az idegek játékán ne kerekedjék felül a lehetőségeknek egyéni motivációtól mentes felismerése. A demokratikus ellenzék egy fronton való felvonulása mellett alárendelt jelentőségűnek látjuk az elveknek hajszálig való precizirozását, a szavakhoz való ragaszkodást” – írta 1923. február 13‑án a Világ.

A szerző további cikkei

LXVII. évfolyam, 38. szám, 2023. szeptember 22.
LXVI. évfolyam, 34. szám, 2022. augusztus 26.
LXIV. évfolyam, 26. szám, 2020. június 26.
Élet és Irodalom 2024