Megfelelési kényszerregény
KÖNYVKRITIKA - KÖVETÉSI TÁVOLSÁG - LXIII. évfolyam, 25. szám, 2019. június 21.Jesús Carrasco: A föld, amelyen állunk. Fordította Mester Yvonne. Typotex Kiadó, Budapest, 2019, 218 oldal, 2900 Ft
A kolonialista logika is felszínes csupán: a tiltások ellenére ugyan lesz valamiféle kommunikáció a kolonializáló Eva Holman és a kolonializált Leva között, de a szerzőnek arra már nem terjed ki a figyelme, amit Gayatri Chakravorty Spivak olyan világosan megfogalmaz: ha valakin uralkodni akarsz, mondd el helyette a történetét. Eva Holmant úgy találja ki Carrasco, hogy lebénult férjével él, a háborúban elveszítette fiát, és azzal vigasztalja magát, hogy az apjától örökölt töltőtollal (amit többre tart – és sorolja rendületlenül – mint az udvarházat, földeket) írogat, leveleket és történetet, s mivel Leva nem beszél, a történetét ő írja meg, tényeket keverve fikcióval. Ezt mondja, mikor erre reflektál: „amit arról az emberről tudok, az részben képzeletem szüleménye.” Az önkéntelen önparódia szerintem ott jár csúcsra, amikor azt írja le, hogy egy éjszaka Leva bement a házukba, és Eva a szocializációs drilljének megfelelően lelövi a fikcióját. (Nem találja el, csak éppen horzsolja, hogy ne novella legyen belőle).
Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.
Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.