Az amatörizmus diadala

PUBLICISZTIKA - ELSŐ OLDAL - LXIII. évfolyam, 24. szám, 2019. június 14.

Mi folyik itt külpolitika címén?

Sokan nagyon jól szórakoztak, amikor híre jött, hogy egy külminisztériumi főtisztviselő a 444.hu szerkesztőségével szomszédos lakásban találkozott – sejthető szándéka szerint titokban – Gruevszkivel, a börtön elől Magyarországra menekített volt macedón miniszterelnökkel.

Amikor a hír azzal egészült ki, hogy a találkozó helyszínéül szolgáló lakás két kínai állampolgár tulajdonában van, akik közül az egyik a letelepedési kötvényprogram ügyfele volt, a jól szórakozó sokaság egy részének eszébe juthatott az is, mennyire fals a kormány migránsellenes propagandája. Hiszen bizonyos migránsokat nemcsak, hogy csábítanak a bevándorlásra, de még támogatnak is hatóságilag-politikailag, ha már egyszer idehozták a pénzüket.

A mulatságot fokozta a 444.hu második cikke, amiből kiderült, hogy az újságírók miként azonosították késedelem nélkül a találkozó magyar résztvevőjét Joó István helyettes államtitkár személyében. Ilyen a titkosság magyar módra. A Kádár-rendszert annak idején slampossággal enyhített diktatúraként jellemezte a nyugati sajtó egy része – hogy az Orbán-rendszer műfajilag mi, azt nem e cikknek a feladata meghatározni, de a slamp, az örök.

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 11. szám, 2024. március 14.
LXVIII. évfolyam, 8. szám, 2024. február 23.
LXVIII. évfolyam, 7. szám, 2024. február 16.
Élet és Irodalom 2024