KAMPÁNY

PÁRATLAN OLDAL - LXIII. évfolyam, 23. szám, 2019. június 7.

Évek óta nem kapom meg a kormány nemzeti konzultációra felhívó leveleit. Az ilyesmi más embert magánpolgárként talán arra ösztökélne, hogy az adatvédelmi biztoshoz forduljon, panaszolva, hogy érzékeny személyes adatait a Kubatov Gábor pártigazgató által irányított apparátus kiszolgáltatta másnak – nevezetesen a kormánynak –, bennem azonban ez ügyben erősebb a közpolgár, aki takarékossági intézkedést lát a párt és az állam efféle összeboronálásában. (Nem maradok azonban információ nélkül, mert valahogy úgy adódott, hogy az ismeretségi körömben vannak olyanok, akik nem tartanak igényt a kormány levelére, és tőlük el szoktam kérni.)

A kampányidőszak során azonban valamilyen zavar keletkezett az erőben: a Fidesz kerületi szervezetétől ugyanis „Kedves Barátunk!” megszólítású sms-eket kaptam, amelyekben az aláírásgyűjtési helyszínek felkeresésére buzdítanak. A nemzeti együttműködés elvárásainak megfelelően mindkét mobiltelefon-társaság rendelkezésre bocsátotta ehhez a telefonszámom. A lakáscímem alapján ki lehetett volna deríteni, hogy felesleges pénzkiadás mindkét számra sms-ezni, de láthatólag a címem valamiképp nem jutott el a központtól a kerülethez.

Kérem ennek mielőbbi pótlását!

A szerző további cikkei

LXIII. évfolyam, 22. szám, 2019. május 31.
LXII. évfolyam, 23. szám, 2018. június 8.
Élet és Irodalom 2019