Lojalitás, lojalitás, lojalitás

Jól kiszúrta Széky János, hogy ma a legfőbb közjogi méltóságok egy alomból származnak, ha nem mindjárt egy kollégiumi szobából (Féktelen szerelem, ÉS, 2019/18., május 3.), de ennek okát túldimenzionálja. Cikkéből az derül ki, hogy a maroknyi csapatot egyfajta világnézet tartaná össze. Jó is lenne! Mármint hogy ha az ország életét meghatározó csapatnak elvei lennének. (Ha csak a minél több pénz lenyúlása nem nevezhető elvnek.) A Fidesz élcsapatának és magának Orbán Viktornak a karriertörténete viszont tele van pálfordulásokkal, önellentmondásokkal és tartalmatlan kijelentésekkel bárminemű konzisztencia nélkül. Nem hiszem, hogy a rövid távon meghatározott és kiadott taktikai húzásokkal és retorikával való egyetértés az egyedüli kötőszövete a szűk hatalmi elitnek, már csak azért sem, mert azokkal – sajnos – nagyon sokan egyetértenek. Több százezer, ha nem millió azoknak a száma, akik őszintén, meggyőződésből állnak a kormánypolitika mögé, elhiszik, magukévá teszik és támogatják azt, sőt – a maguk eszközeivel – még hozzá is járulnak annak megvalósulásához, finomításához. Magyarul jó elvtársak. De a legfőbb hatalom bástyáin belülre mégsem engedik őket: oda csak a régi elvtársak tartozhatnak. Az elvieken kívül tehát kell lenni valami másnak is, ami elengedhetetlenül szükséges a brancsba tartozáshoz. Ez pedig a lojalitás. Az, hogy tökéletesen megbíznak egymásban, feltételezik, hogy egymás szennyesét nem teregetik ki, amit az évtizedek során megtudtak egymásról (a közös nemtelen harcban), azt nem játsszák ki egymás ellen, igaz barátok. Nagyjából úgy, mint az egykori kollégiumi hálótársak.

A lojalitás szerepe a politikában mindig is elsőrangú volt: cézárok neveztek ki helytartónak rokonokat, valamikori bűntársak maradtak hatalmon évekig Afrikában, barátok barátai javasolnak bizalmi posztokra barátokat. A politikai kultúra előrehaladtával azonban nyilvánvalóvá vált, hogy ez az egészséges szelekció gátja. Egyrészt, mert a megfelelő helyre nem a legtehetségesebb kerül, másrészt pedig eleve kizárja a hatalmi elgondolásoktól eltérő megoldási alternatívákat. A kinevezések eldöntésénél tehát a jelölt korábbi teljesítménye lépett a személyéhez fűződő kapcsolat helyébe. Ehhez azonban mérhető teljesítmény kellett, illetve az, hogy az országban olyan viszonyok legyenek, amelyek között a tehetségesebb embertől jobb teljesítmény várható el a jövőben is. Tehát valamifajta korreláció a befektetett munka minősége és az eredmény kapcsolatában. Azokon a területeken (például Balkán), ahol a rendezetlen viszonyok miatt mind a termelést, mind az elosztást és az igazságszolgáltatást sztochasztikus szabályok működtetik (vagy jön a nyersanyag, vagy nem, vagy betartják a határidőt, vagy nem, vagy megnézi a vámos a szállítmányt, vagy nem, vagy elítél a bíró, vagy nem stb.), az egyetlen, amire az ember biztosan számíthat, a már kipróbált szoros emberi kapcsolat. Ez igaz a mindennapi és az üzleti életre egyaránt, de a politikára is. Az már más kérdés, hogy az így kialakult klánok mindenben gátlástalanul összetartanak, és nagyon nehéz őket pozíciójukból kibillenteni.