EZ BIZONY

-TALANSÁG

PÁRATLAN OLDAL - LXIII. évfolyam, 19. szám, 2019. május 10.

„Minden nappal nő az a bizonytalanság, ami a kutatóintézeti hálózat működtetését jellemzi” – sajnálkozott Palkovics miniszter az MTA május 6-i közgyűlése után tartott sajtótájékoztatón. Ez a bizonytalanság azzal kezdődött, hogy tavaly júniusban ugyan­ő 54 percet adott az MTA-nak arra, hogy véleményezze azt a rendkívül innovatív javaslatot, hogy a kutatóhálózat fenntartására szánt költségvetési támogatás – a sport tao-hoz és sok más „hobbira” költött összeghez képest koszos 20 milliárd forint – a korábbi gyakorlattal szakítva ne az MTA költségvetési során szerepeljen, hanem az általa vezetett Innovációs és Technológiai Minisztérium rendelkezhessen felette. A támogatás elvételével remek zsarolási pozíciót teremtett magának a miniszter, aki büszkén vállalva használta is ezt a lehetőséget: januártól csak a bérköltségek fedezetét utalta át az MTA-nak, de azt is csak havonta csepegtetve. Az MTA-ra gyakorolt nyomás fokozására más eszközöket is bevetett: fenyegetésként meghirdette, hogy áprilistól csak pályázati úton lehet hozzájutni az alaptámogatáshoz – de az MTA ellenállását látva ettől visszakozott –, egymás ellen akarta fordítani a különböző tudományterületeken dolgozó kutatókat, hamis állításoktól hemzsegő nyilatkozatok sorát adta, tanácsadókat alkalmazott, hogy visszhangozzák ezeket, és mozgósította a lakájmédiát is. Mindezt egy fenyegető interjúval koronázta meg, amit a közgyűlés reggelére időzített. Ezek után a bizony-talanság miatt sajnálkozni bizony pofa-talanság. A módszerei és azokkal elért eddigi eredményei pedig a vezetői alkalma-talanság legbiztosabb jelei.

A szerző további cikkei

LXVII. évfolyam, 41. szám, 2023. október 13.
LXVII. évfolyam, 24. szám, 2023. június 16.
LXVI. évfolyam, 49. szám, 2022. december 9.
Élet és Irodalom 2024