Féktelen szerelem

PUBLICISZTIKA - ELSŐ OLDAL - LXIII. évfolyam, 18. szám, 2019. május 3.

Ha egy országban harminc évvel a demokratikus átalakulás után a legfőbb közjogi méltóságok – a köztársasági elnök, a miniszterelnök, házelnök –, valamint újabban a bíróságok központi igazgatásának feje is mind egy harminc-egynéhány évvel ezelőtti szűk, legföljebb néhány tucat fős  egyetemista körből kerül ki, annak három racionális magyarázata lehetséges.1. Az ország annyira híján van politikai tehetségnek, hogy harminc év elteltével sincs máshonnan meríteni, még a kormányzó párton belül sem. 2. Abban a nyolcvanas évekbeli kollégiumi baráti körben valami rendkívüli véletlen folytán a politikai tehetségeknek olyan kivételes csapata tűnt föl, amely azóta is minden mást elhalványít. 3. A legfontosabb politikai vezetők kiválasztásának mechanizmusában – ezt ideális esetben demokráciának hívjuk – valami súlyos szerkezeti hiba rejlik.

Ez utóbbit azonban mindenki rég megszokta, másképp fogalmazva: nem tartja hibának, hanem csak a demokrácia sajátos magyar változatának, ami nem kóros jelenség, ellenkezőleg: képes az önkorrekcióra. Magyarul, ha az ellenzéknek valami gondja van a hatalom szűk körből kikerült birtokosaival, egyetlen feltétele van egy másik, hasonlóan tehetséges csapat hatalomra juttatásának: a nemzetközi szakirodalomból ismert taktikák alkalmazásával meg kell nyerni a választást. Aminek ebben a rendszerben nincs beépített akadálya. Ha nem sikerül, annak csak valami taktikai melléfogás lehet az oka.

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 14. szám, 2024. április 5.
LXVIII. évfolyam, 11. szám, 2024. március 14.
LXVIII. évfolyam, 8. szám, 2024. február 23.
Élet és Irodalom 2024