A Veltelini-papírok

A véglegesítő – V.

PRÓZA - TÁRCATÁR - LXIII. évfolyam, 17. szám, 2019. április 26.

Mindazok, akik nem tudtak megbékélni II. Szent István országával, éberálmokon osztozva kerestek menedéket. K. meg volt győződve róla, hogy ezek egyikét, a „Kaptárt” az egykor Magyarországon is elérhető, úgynevezett Világháló méjébe rejtett, de az istenfélő alattvalók számára csak rémtörténetekkel megközelíthető, törvényen kívüli birodalom mintájára alkotta meg a vágyteljesítő képzelet. Budapest összeesküvés-elméletekre fogékony népe hol a kéregvasút eltemetett állomásaiba, hol a budai Vár kazamatáiba, hol az egykori Köztársaság tér alatt húzódó, 1956 óta feltáratlan pincelabirintusba álmodta az elsüjjedt alvilágot. Állítólag legalább száz bejárata van, de egyszerre legfeljebb tizenhárom használható, suttogták a jólértesültek.

– Persze, Negro Kaballo és a Ringelhuth bácsi előszobaszekrénye. Meg amit a paci himbál – mondogatta gyanútlanul K., amikor valaki a társaságból előhozakodott a városi legendával. Most viszont éppen a Kaptárba tartott, a tíz évvel korábban betiltott Madártani Intézet székházának szeméjzeti felvonójával. Ezen a napon ez volt az egyik nyitva hagyott Átjáró.

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 9. szám, 2024. március 1.
LXVI. évfolyam, 17. szám, 2022. április 29.
LXVI. évfolyam, 10. szám, 2022. március 11.
Élet és Irodalom 2024