Változatok az egyedire

KÖNYVKRITIKA - KETTEN EGY ÚJ KÖNYVRŐL - LXIII. évfolyam, 17. szám, 2019. április 26.

Ketten egy új könyvről – György Péter: Faustus Afrikában. Szerződés a valósággal. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2018, 324 oldal, 4999 Ft

A Faustus Afrikában esszéi a kívülállás és az önazonosság – egymással összefüggő – kérdéseire keresik a választ. A „magyar” fejezet további írásai (az Ajtony Árpádról és Szerb Jánosról készült portré, illetve a Kertész Imre korai vígjátékait elemző esszé; ezeket részben az köti össze egymással, hogy a kortárs kulturális kánonokból kihullott vagy eleve bele sem került szövegekkel foglalkoznak) éppen úgy, mint a később Londoni Iskolának nevezett, részben „emigráns” festőkből álló brit művészcsoport tevékenységéről szóló rész írásai. A kötet főhőse Frank Auerbach – valamint két közeli rokona: Samuel Beckett és William Kentridge; róluk a nyitó- és a zárófejezet szól. (A Faustus Afrikában cím és a borító szintén a johannesburgi képzőművész híres színházi produkcióját idézi.) Három olyan alkotó áll tehát a középpontban, aki a saját identitásán végzett kitartó munkájával képes volt eljutni a „politikán túli szabadsághoz”, s műveivel úgy színre vinni a személyiség megalkotásának részben szükségképpen politikai természetű kérdéseit, hogy maguk a művek kívül maradjanak a közvetlen ideológiai értelmezhetőségen

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 16. szám, 2024. április 19.
LXVIII. évfolyam, 14. szám, 2024. április 5.
LXVIII. évfolyam, 6. szám, 2024. február 9.
Élet és Irodalom 2024