Néhány kiegészítés

Nagy érdeklődéssel olvastam az ÉS 2019. április 12-i számában Kovács Zoltán cikkét a Mladina című szlovén lapban megjelent karikatúráról és az arra adott magyar nagyköveti reagálásról. Diplomataként öt évet töltöttem Szlovéniában, és (egyebek közt) helyi nyelvismeretem is van, ezért engedtessék meg néhány megjegyzés.

1. A Slovenska Demokratska Stranka (Szlovén Demokrata Párt, SDS) számos szempontból valóban szélsőjobboldalinak mondható, ám történelmének nagy részében sokkal inkább a nemesen egyszerű „nacionalista” jelző illett rá. Ne feledjük, hogy ez a párt volt (koalíció vezetőjeként) kormányon, amikor sor került az első együttes magyar–szlovén kormányülésre (2007). A magyar delegációt Gyurcsány Ferenc vezette, aki a  számos ágazati együttműködési szerződés aláírásakor mondott beszédében, nyilván diplomáciai szófordulatként  „barátomnak” nevezte Janez Janšát (jelen voltam). Az akkori szlovén kormány és a kétoldalú kapcsolatok miatt ez egyáltalán nem volt meglepő. (Más kérdés, hogy a szlovének nem nagyon vannak oda az ilyesmiért, nem kedvelik a hamari barátkozást.) Az együttműködés szoros és hasznos volt,  komolyabb viták nem zavarták. Az árucsere-forgalom meghaladta az egymilliárd eurót.

A szélsőjobb felé tolódás a második Janša-kormány bukása (2013) után gyorsult fel. Még a választások előtt fény derült arra, hogy a későbbi kormányfő belekeveredett a finn Patria típusú harcjárművek beszerzésével kapcsolatos korrupciós ügybe. Ezt súlyosbította, hogy kiderült: a párt emberei  fokozatosan beszivárogtak a SOVA nevű titkosszolgálatba. Az SDS népszerűsége a mélypontra süllyedt. A kormányt fokozatosan elhagyták a koalíciós partnerek. Ez a bukásához vezetett. Janšát a Patria-ügy miatt kétévi börtönbüntetésre ítélték, de a későbbiekben feltételesen szabadlábra engedték, majd az Alkotmánybíróság visszautalta az ügyet első fokra, mígnem 2015-ben az elévült.

Időközben, nem kis mértékben a fentiek hatására a jobbratolódás az SDS-ben felgyorsult: már korábban sem volt feltűnés nélküli az a tény, hogy a volt-leendő kormányfő részt vett egy, a domobránoknak emelt emlékmű felavatásán. A domobránok, a horvát usztasákhoz és a szerb csetnikekhez nagyon hasonlóan a második világháború alatt együttműködtek a megszállókkal. Az SDS később, már ellenzékben, a France Prešeren. XIX. századi  nemzeti kötő által írt szlovén himnusz megváltoztatását is kezdeményezte,  mondván, hogy az túl internacionalista (a népek barátságról szóló bordal). Sikertelen kísérletet tett az ötágú vörös csillag betiltására, holott azt Szlovéniában a második világháború alatti, a megszállók elleni harc szimbólumának tekintik ma is. Olyan hírek is megjelentek a szlovén sajtóban, hogy a pártnak kapcsolata van a Vér és Dicsőség nevű neonáci paramilitarista szervezettel, sőt, ennek tagjai közül többen csatlakoztak az SDS-hez. A szlovén  Vér és Dicsőség egy időben Breivikkel, a norvég tömeggyilkossal is levelezett. 2016-ban az SDS javasolta „független” paramilitáris honvédelmi szervezet létrehozását, ezt azonban a parlament elutasította. 

2. Ami Szilágyiné Bátorfi Edit nagykövetet illeti: évtizedek óta ismerem, kedves munkatársam volt. Politikai nézeteit viszont nem ismerem, és nem is tartom fontosnak. Mindössze megjegyzem, hogy az előző MSZP–SZDSZ-kormány idején főosztályvezető volt a Külügyminisztériumban, ami nagyköveti rang, tehát nem most került pozícióba. Több évtizedes államközi tapasztalata van. Egyúttal emlékeztetnék arra, hogy már a Fidesz-kormány alatt tevékenykedő Szentiványi Istvánt (volt SZDSZ) váltotta a poszton.

A nagykövet soha nem a saját ötletei szerint jár el ilyen ügyekben, arra mindig a Külügyminisztériumból és/vagy annál magasabb helyről kap utasítást. Maga dönti el, hogy ez összeegyeztethető-e a lelkiismeretével, vagy inkább (akár pályafutásának csúcsán) a lemondást választja. Maga dönti el, hogy egy karikatúraügy megéri-e ezt a lépést.

Egyébként balgaság volna feltételezni, hogy a nagykövet nem volt tudatában a tiltakozás fölösleges jellegének, mint ahogy ezzel nyilván a magyar vezetőség is tisztában volt. Előre megírhatták volna a választ.

A többi már igazán lelkiismereti kérdés. Nem feltétlenül csak a nagyköveté.