Elfolyó idők

KÖNYVKRITIKA - KETTEN EGY ÚJ KÖNYVRŐL - LXIII. évfolyam, 13. szám, 2019. március 29.

Ketten egy új könyvről – Christoph Ransmayr: Cox vagy az idő múlása. Fordította Adamik Lajos. Kalligram Kiadó, Budapest, 2018, 240 oldal, 3990 Ft

Az abszolút idő eszméje mellett a császár aurája az, ami a regény atmoszféráját meghatározza. Már-már eposzi jelzői által – mint például a „Láthatatlan”, a „Magasságos”, az „Ég fia és az Idő ura” vagy éppen a „tízezer év ura” – a Tiltott városra, de akár Jeholra, a császár nyári rezidenciájára is (ahol a tulajdonképpeni munka elkezdődik) az unheimlich fátyla borul. A szó freudi, a kísérteties, de egyszersmind az otthonos, illetve annak ellentéte értelmében is, ami a magyar kifejezésben kevésbé tükröződik: Jeholba érkezve Cox úgy érzi, mintha hazatérne, s valóban, mintha a császár terveinek megvalósításával tulajdonképpen saját álmát váltaná valóra.

Mondhatnánk, hogy ezzel mintegy odüsszeiája is véget ér, ami a Coxot nem pusztán az Odüsszeusz-parafrázis okán, hanem az utazás motívuma által is Ransmayr korábbi munkáihoz kapcsolja. Az Atlas eines ängstlichen Mannes című, magyarul még nem elérhető könyvében például a „tízezerszer elképzelhetetlenül hosszú” kínai nagy fal szintén a végtelen, illetve az idő elleni küzdelem szimbólumaként jelenik meg. Alister Cox figuráját a történelmi James Cox, londoni órásmester személye ihlette, illetve Quiánlóng császár is szenvedélyes óragyűjtőként volt ismeretes – a valóságban azonban ők ketten soha nem találkoztak.

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
Élet és Irodalom 2024