Jenseits Freud und Nietzsche

Az Anyagyilkosság és Csáth

FEUILLETON - LXIII. évfolyam, 12. szám, 2019. március 22.

Amikor véget ért az 1907–1908-as egyetemi év, Csáth – ahogyan évek óta mindig – hazautazott Szabadkára. A kánikulai napokat persze nem a városban, hanem Palicsfürdőn töltötte. Ez azonban most nem érdekes. Fontos viszont, mégpedig életműve alakulástörténetének a rekonstruálhatósága szempontjából, hogy barátjával és lakótársával, a szintén medikus, de orosházi illetőségű Rajz Sándorral a nyári hónapok alatt sem szakadt meg a kapcsolata. Augusztusra közös velencei utat terveztek, már csak ezért is sűrűn fordultak a levelek Szabadka és Orosháza között. A legelsők egyikében, amelyet kézbesített a szabadkai postás, Rajz egyebek mellett azt a kérést fogalmazta meg, hogy „legközelebbi leveledben írjál Szepikém a Traumbedeutungról.”  A Szepinek becézett Brenner József, azaz Csáth nyilván tudta, hogy barátja mire kíváncsi: a szerzője nélkül és hibás címmel említett mű nem más, mint Sigmund Freud Traumdeutung, azaz Álomfejtés című munkája.

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXV. évfolyam, 46. szám, 2021. november 19.
LXIV. évfolyam, 38. szám, 2020. szeptember 18.
Élet és Irodalom 2024