Mint a kóla

PUBLICISZTIKA - ELSŐ OLDAL - LXIII. évfolyam, 10. szám, 2019. március 8.

Múlt hét szerdán a szokottnál is eszelősebb megnyilatkozások ejtették ámulatba a nagyérdeműt, amely az effélékre amúgy már kissé immunis. 2030-ra utolérjük Ausztriát, és Európa öt legjobb országa közé kerülünk stb. Ugyanezen a napon Trump mélyen Kim Dzsongün szemébe nézett, és azt mondta neki, hogy uram, ön nagyszerű vezető. Ezen valószínűleg maga Kim Dzsongün csodálkozott leginkább. Orbán és Trump minden idők legjelentősebb populistái, akik a nyilvánosságot válogatott őrültségekkel szórakoztatják, ebből azonban hiba volna arra következtetnünk, hogy aki populista, az szükségképpen bolond is egyszersmind. Trump talán igen, legalábbis több mint negyvenezer amerikai pszichiáter és pszichológus gondolja ekként, köztük például Philip Zimbardo is, Orbán azonban más kategória. Aki képes arra, hogy az EU egyik tagállamát a nyílt színen a magáévá tegye, és utána a saját háztáji gazdaságaként működtesse tovább, arról sok érdekes dolgot lehet mondani, de hogy féleszű volna, azt a legkevésbé. Időnként ugyan annak akar látszani, de csak azért, hogy a hívei úgy érezzék, közülük való. Nem föltétlenül biztos, hogy más populisták is így vannak ezzel, egy részük nyilván azért beszél marhaságokat, mert tőlük csak ennyi telik, ő viszont azért, mert a nyáj – szerinte legalábbis – ilyeneket akar hallani.

Választóikat a populisták hülyének nézik. Eltérően a demokratáktól, akik normálisnak tekintik őket, és szöges ellentétben a liberálisokkal, akik szerint a választópolgár intelligens, sokoldalúan tájékozott, politikai kérdések iránt érdeklődő egyén. Nyilván nem evvel függ össze, mégis szembetűnő, hogy liberális pártok ma már gyakorlatilag nincsenek is, emilyen-amolyan demokraták még akadnak, de a jövőjük bizonytalan, a populisták viszont, mint pezsgőben a buborék, mennek fölfelé. Az európai szavazók több mint egynegyede valamilyen autoritárius populista pártra voksolt legutóbb, az ilyen pártok bázisa az elmúlt négy esztendő folyamán a harmadával bővült, a populizmus eszméivel rokonszenvezők tábora pedig ennél is jóval nagyobb mértékben sokasodik. Mindez alighanem elégséges ok arra, hogy az emberi értelmet és a világ jövőjét illető optimizmusunkból valamicskét visszavegyünk.

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (SMS-sel, bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.

Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXIII. évfolyam, 49. szám, 2019. december 6.
LXIII. évfolyam, 47. szám, 2019. november 22.
LXIII. évfolyam, 46. szám, 2019. november 15.
Élet és Irodalom 2019