MUNKAÖRÖM

PÁRATLAN OLDAL - LXIII. évfolyam, 10. szám, 2019. március 8.

Magyarországon a munkavállalók nagy része örömmel dolgozik a munkahelyén, és szükség esetén szívesen túlórázik – jelentette ki Deutsch Tamás az RTL Klub híradójában. Az Európai Parlament képviselője e közlését ugyan nem támasztotta alá semmilyen felméréssel, de fogadjuk el őt a kérdés teoretikusának. Eddigi dolgos éveiben ugyanaz volt főnöke, aki mellesleg a jó barátja, és mindig elégedettek lehettek egymással. Nyilván egyikük sem pillantott soha az órájára, amikor közösen tervezték a Kárpát-medencében élők jövőjét.

Deutsch emlékeztetett arra, hogy a közszférában 30 százalékkal nőttek a  fizetések. Arról azonban mintha elfeledkezett volna, hogy az érintettek márciustól a törvény szerint az eddigi napi nyolc óra helyett kilenc órát dolgoznak. Emellett napi félórás ebédidejük már nem része a munkaidőnek, alapszabadságuk pedig 25 napról 20 napra csökkent.

Az egykori kancelláriaminiszter, Lázár János már évekkel ezelőtt azzal büszkélkedett, hogy ő és beosztottai naponta nyolc óránál jóval többet dolgoznak. Arról azonban egyelőre nincs hír, hogy a közhivatalokban bevezetik az antikommunista szombatot, ami kötelező ingyenmunkát jelent.

A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 9. szám, 2024. március 1.
LXVIII. évfolyam, 4. szám, 2024. január 26.
LXVII. évfolyam, 46. szám, 2023. november 17.
Élet és Irodalom 2024