„Mindenki költő”

KÖNYVKRITIKA - KÖVETÉSI TÁVOLSÁG - LXIII. évfolyam, 9. szám, 2019. március 1.

Nemes Nagy Ágnes: A gyufaskatulyától Prométheuszig. Összegyűjtött interjúk és beszélgetések. Sorozatszerkesztő Ferencz Győző. Szerkesztette, a szöveget gondozta, a jegyzeteket és az utószót írta Nemeskéri Luca és Lénárt Tamás. Jelenkor Kiadó, Budapest, 2019, 705 oldal, 4999 Ft

Alapélménye volt a háború. „Az én nemzedékem, az Újhold-nemzedék, melyben a korhatár 20-25 év volt (Lengyel Balázs már nagyon öregnek számított a 26 évével), mint mondtam, háborús nemzedék. A fiúk a harctérről jöttek, meg haláltáborokból, meg pincékből, a legküzdelmesebb helyekről jöttünk, de még nagyon fiatalok voltunk.” (484.) Hajlamos volt egész generációját az újholdasokkal azonosítani, ami furcsa, de megérthető a traumái felől nézve: „a háromesztendős irodalom kora”, majd a publikációs tilalom rányomta a bélyegét egész gondolkodására. Még 1986 után is állandóan a második Újhold betiltásától félt, mígnem 1989 után már a pénzhiánytól félhetett (646.). 1956-os alapélménye, hogy „bejött” egy ágyúgolyó a lakásukba, Mészölyék voltak épp náluk (171.), senkinek semmi baja nem lett, de azért ez sem akármi.

Elég hamar elkezdték kérdezni a női szerepekről, a „nőirodalomról”, először Földes Anna 1970-ben. Szeretett erről beszélni, a kor szokásaihoz képest („lányok, asszonyok”) nyitottan, érzékenyen, okosan. „Hiszen magyarok is vagyunk, nők is, tanárok vagy bélyeggyűjtők...” (227.). Ugyanakkor érezhető, hogy nem ennyi mondanivalója lett volna erről, ha igazából ki tudta volna beszélni. 1944 és 1958 közt Lengyel Balázs felesége volt, de válásukról, magánéletéről nem akart szólni (nem is kérdezték soha), és nyilván azt válaszolta volna, mint akkor, mikor azt a kérdést kapta, mondana-e valamit Pilinszkynek, a „szép arkangyalnak”, a „hatalmas költőnek” a „legbensőbb életéről”: „Nem, nem.” Talán a legvallomásosabb – egészen másra vonatkoztatható – két mondata ez: „De mitől olyan szép Nofretete? Azért olyan szép, mert Ekhnáton olyan okos volt.” (345.). Na, ja, de hiszen Nemes Nagy sokszor kijelentette, hogy ő nem vallomásos költő, mit tegyen, hát ennyit mondhat.

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 15. szám, 2024. április 12.
LXVIII. évfolyam, 13. szám, 2024. március 28.
LXVIII. évfolyam, 11. szám, 2024. március 14.
Élet és Irodalom 2024