Két adat Tandorihoz
VISSZHANG - LXIII. évfolyam, 9. szám, 2019. március 1.Könyvtárnyi szöveget hagyott ránk. Amíg lesz emberi kultúra és azon belül magyar beszéd, ragyogni fog neve. Tandori Dezső értékeléséhez (és recepciójához) két történeti adatot közlök röviden.
Az 1970-es évek első felében (gimnazista koromban) hetente bementem az ÉS szerkesztőségébe Nagy Lászlóhoz (1925–1978), aki abban az időben a lap képszerkesztőjeként dolgozott. (A legújabb magyar képzőművészet története nem írható meg az ÉS képanyagának feldolgozása nélkül.) Egy alkalommal kezembe adta Tandori Dezső akkortájt megjelent és neki dedikált verseskötetét, hogy olvassam el benne az egyik költeményt (Egy talált tárgy megtisztítása II. rész), mert fontos és a fiataloknak útmutató vers. Ez az egyik adat.
A másik az 1990-es évek első feléből való. Miklós Pált (1927–2002) – aki apósom volt – kérdeztem Tandori jelentőségéről. (Tandori akkor még nem volt Kossuth-díjas.) Azt mondta, Tandori elsősorban költőként jelentős, és szerinte olyan minőség, mint Kosztolányi Dezső. Emlékszem a hozzáfűzött magyarázatára: ha nem létezne Kosztolányi életműve, vagy Tandori költészete megsemmisülne, a magyar irodalom történetét egyazon nagyságú veszteség érné.
Később, hogy örömet szerezzek neki, mindkét történetet elmondtam Tandorinak.
