„Itt nem lesz...”

– második menet

VISSZHANG - LXIII. évfolyam, 8. szám, 2019. február 22.

Rövid kiegészítés Föld S. Péter leveléhez (ÉS, 2019/7., febr. 15.), aki a Polvax – Egy politikai klub a Kádár- és az Orbán-korban című kötetről – a Szentirmay László munkájáról szóló kritikához –, Domány András írásához fűzött megjegyzésében afölötti megdöbbenését osztotta meg az olvasóval, hogy Tóth Dezső művelődési miniszterhelyettes fejből idézett a Neoprimitív együttes egyik dalszövegéből 1981-ben, a zenészek és a politikusok tatai tanácskozásán.

Tóth Dezső természetesen nem azért idézhette elrettentő szándékkal a paródiazenekart, mert rajongójukként röhögve bevágta a teljes repertoárt, hanem mert jól felhergelte magát a számára készített anyagokon, amelyek összefoglalót adtak a rockzene helyzetéről és az úgynevezett botránybandákról. Két ilyen papírról tudhatunk, egyiket Vajda Tibor, a téma minisztériumi felelőse, a másikat Bali György, az Országos Rendező Iroda igazgatója írta. Tóth Dezső különösen ez utóbbit preparálta ki lendületes ellipszisekkel, aláhúzásokkal és felkiáltójelekkel. Az iratok a Magyar Nemzeti Levéltárban megtalálhatók. Tavaly nyáron némi háttérismertetéssel együtt, Miheztartás végett – Hogyan készült a pártállami kultúrpolitika 1981-ben a popzenei élet kordában tartására címmel tettem közzé őket egy összeállítás keretében, amelyet az Archívnet, a levéltár forrásközlő online folyóirata jelentetett meg az évi 3. számában, a korszak könnyűzenei és ifjúságpolitikájáról.

A szerző további cikkei

LXVI. évfolyam, 48. szám, 2022. december 2.
LXVI. évfolyam, 1. szám, 2022. január 7.
LXV. évfolyam, 38. szám, 2021. szeptember 24.
Élet és Irodalom 2024