Hősi sors és emlékezetpolitika

György Péter és Ungváry Rudolf Szenes Hanna hazai utóéletéről szóló cikkeit olvasva (Otthon és haza. A Szenes Hanna-paradigma, ÉS, 2019/6., febr. 8.; Paradigma a vakvágányon, ÉS, 2019/7., febr. 15.) eszembe jutott 1992. februári utazásom az izraeli Kfar Glückson kibucban, ahol Chájim Chermes (Kaszás Károly), a legendás hősnő ejtőernyős társa fogadott. Ő is önként jelentkezett ejtőernyős bevetésre, és vele együtt képezte ki a SOE, a brit titkosszolgálat (Special Operations Executive – Különleges Akciók Szervezete). A harmadik hullámban dobták le, 1944. szeptember 15-én, Szlovákiában. Elmondta nekem, amit könyvében is megírt, hogy mennyire reménytelen feladatra vállalkoztak a Magyarországra küldött cionista fiatalok. 1944 júniusában nem működött ellenállási mozgalom, a vidéki lakosság pedig elzárkózott az angol egyenruhában érkező ejtőernyősökkel való mindenfajta együttműködéstől. Kaszásék hónapokkal később érkező csoportjának sikerült csatlakoznia a szlovák nemzeti felkelés harcosaihoz, és bár a németek támadásai elől fel kellett húzód­niuk a Kárpátok hegyei közé, végül sikerült csatlakozniuk a Vörös Hadsereghez.

A huszonhárom évesen 1944. november 7-én kivégzett Szenes Hanna Izrael nemzeti hőse. Tragikus sorsa azt az áldozatot szimbolizálja, amit a Jisuv, a palesztinai zsidó közösség hozott azért, hogy hozzájáruljon a náci Németország legyőzéséhez, és feltartóztassa a holokausztot. Tudnivaló azonban, hogy a hős fiatal nőt 1944. június 9-én, nem sokkal azután, hogy átkelt a Dráván, a csendőrök elfogták, megtalálták elrejtett rádiókészülékét is. Így nem volt lehetősége arra, hogy küldetését teljesítse. Emlékét Budapesten, a Jósika és a Rózsa utca sarkán a Szenes Hanna Holocaust Emlékpark őrzi, ahol egy emlékkövön részlet olvasható egyik verséből, amit a Margit körúti fogházban, a kivégzésére várva írt: „Háborút, romlást, nem akartam én... Nem, nem akartam”.

György Péter felteszi a kérdést: 1945 után miért nem épült be Szenes Hanna alakja a magyar társadalom emlékezetébe. „Az életét elvették a nyilasok, a nemzeti emlékezetbe pedig nem engedte be sem az MDP, sem a Kádár-korszak, s végül az 1989 utáni Magyarország is megúszhatta pár kínos és üres gesztussal.” Ungváry Rudolf demagógnak minősíti ezt a kérdésfelvetést. Szerinte Szenes Hanna „azoknak nem kellett és kell, akik szerint létezik hazaárulás. És azoknak se kellett és kell, akik nem mertek és mernek egy »zsidót« javasolni nemzeti hősnek, mert ez politikailag kontraproduktív, hiszen az angol hadsereg egyenruhájában akarta fölvenni a harcot – egek ura! – »a saját hazája« ellen.”

Ungváry Rudolfnak igaza van abban, hogy a magyar katonai bíróságnak poszthumusz rehabilitálnia kellene Szenes Hannát, fel kellene mentenie a hazaárulás vádja alól. Abszurd ugyanis az a helyzet, hogy bár Szenes Hanna nevét közterület viseli Budapesten, teljes jogi rehabilitációja még mindig várat magára. Amikor a rendszerváltás után Szenes Iván ismert dalszövegíró a másod-unokatestvére ügyében bírósághoz fordult, azt a hivatalos választ kapta, hogy nem tudják rehabilitálni, mert az akkori törvények az ítéletre lehetőséget adtak, az nem volt jogtalan. Ugyanakkor, érvelt a katonai bíróság, a halálos ítéletet, bár végrehajtották, semmisnek kell tekinteni.

Szenes Hannát már Szálasi Ferenc államcsínye után ítélték el és végezték ki, egy olyan rendszerben, melyet sem akkor, sem később nem ismert el senki legitimnek, és a nyilas vezetőket a népbíróság jogerős ítélete alapján kivégezték. Erre minden további nélkül alapozni lehetne a jogi rehabilitációt, azzal a megfontolással, hogy bár az akkori törvények alapján a halálos ítélet indokolt volt, a hadbíróságnak egy törvénytelenül és árulás útján hatalomra jutott vezetés szolgálatában nem volt joga ítélkezni.  Ehhez meg lehetne és meg is kell találni a jogi formát Szenes Hanna esetében is, ugyanúgy, ahogy ezt például Bajcsy-Zsilinszky Endre rehabilitálása során történt.

De hogyan gondolja György Péter, hogy egy ilyen, ellentmondásokkal terhes hősi sorsot a magyar emlékezetpolitika részévé lehetett volna tenni  az elmúlt évtizedekben? Izrael számára Szenes Hanna alakja tiszta, ezért is temették el Jeruzsálemben, a cionizmus nagyjai között, a Herzl-hegyen. A magyar társadalom azonban, mely napjainkig adós az országunk második világháborús szerepvállalásának és a holokausztnak a feldolgozásával, csak ennek a munkának az elvégzése után lehet képes arra, hogy  érdemeinek megfelelően, hősként tiszteltje Szenes Hannát.