„Nemtudtokróluk”

KÖNYVKRITIKA - LXIII. évfolyam, 8. szám, 2019. február 22.

Blénesi Éva: Cigánynak lenni, költőnek lenni. Közelítések Bari Károly alkotói világához. Kalligram Kiadó,  Budapest, 2018, 236 oldal, 3000 Ft

Az a reflektált viszony, amelyet a monográfia szerzője szinte mindvégig tartani képes a kötetben – ez jelentős, a saját szövegére vonatkozó alkotói szigorúságot feltételez –, önmagában hiteles nézőpontot állít elő. A személyes kötődés élményét, amelyet a bevezetőben éppen az Elfelejtett tüzek kötet kapcsán ír meg Blénesi, aki kimerevíti azt az élmény-pillanatot, amelyet tinédzserként a számára jelentett a könyv, vagy azt a metafora-készletet, amely inkább esszéisztikus, értelmező továbbírása a Bari-univerzumnak, nem kívánja elleplezni. Mert a hivatásos olvasó éppen attól válik azzá, hogy képes mit kezdeni érintettségével, úgy is mondhatnám, szöveggé képes formálni a szöveghez való sokféle viszonyulását. Blénesi eddigi életművét egyébként is ez a fajta érdeklődés jellemzi: a szövegek benneállása a nem-szöveg-valóságban, a műalkotás identitása és az általuk megtermelt identitások, a köznapi tapasztalatok irodalommá írása.

A Bari-monográfia pontosan tagolt: fejezetről fejezetre laza kronológiai rendben halad, ami ennek a fél évszázadnyi, egy esztétikai tapasztalatból induló, de több művészeti ágban (és tudományterületen) is megmutatkozó életműnek az átlátását segíti.

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXVI. évfolyam, 51–52. szám, 2022. december 22.
LXVI. évfolyam, 39. szám, 2022. szeptember 30.
LXVI. évfolyam, 17. szám, 2022. április 29.
Élet és Irodalom 2024