Miért nem kell Paks–2?

Rossz hírek érkeznek a tervezett beruházásról. A csúszás 6 év. Az eredetileg számított 2026–2027 helyett 2032–33-ra tolódik az átadás időpontja. A csúszás szó használata kormányzati megszólalóknak 2017-ben még tilosnak minősült. Először – a felelősséget hárítva – Brüsszelre mutogatva csak 2 év késedelmet jelentettek. Most viszont indoklás nélkül került menesztésre Aszódi Attila, az atomerőmű két új blokkjának biztonságos megépítéséért felelős államtitkár. Az államtitkár – most már bűnbak, bukása a kudarc egyértelmű beismerése.

Pedig már a szerződés kötésénél nyilvánvalóvá vált, hogy ilyen terjedelmű beruházáshoz itthon nincs meg a szükséges felkészültségünk, a menedzsementtudás, az orosz fél pedig nem rendelkezik a technológia uniós megfeleltetéséhez szükséges kellő szaktudással és tapasztalattal. Emiatt az engedélyezéseket illetően is lemaradás tapasztalható.

A prognózisokból úgy látszik, Paks–2 esetében nem számít, mi mennyibe kerül. Drágán fogunk elektromos energiát termelni függetlenül attól, hogy a 2030-as évekre az energetikában is várható szédületes iramú technológiai fejlődés közepette milyen áron szerezhető be az áram a világpiacról.

Az atomreaktor építésének megduplázódott kivitelezési ideje jelentős költségnövelő tényező, nagyjából dupla árat jelent. Ez a gigaberuházás az eredetileg tervezett 4000 milliárd forintból már biztos nem valósítható meg, hacsak le nem állítják. 8000 milliárd forint körüli összköltség valószínűsíthető.

Előzmények

A Paks–2-ért felelős miniszter és más kormányzati megszólalók arra hivatkoznak, hogy a döntést még 2009‑ben hozta meg az Országgyűlés 96 százalékos többséggel. Ezzel szemben az országgyűlési határozat így szól: „Az Országgyűlés előzetes, elvi hozzájárulást ad az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény 7. §-ának (2) bekezdése alapján – összhangban a 2008–2020 közötti időszakra vonatkozó energiapolitikáról szóló 40/2008. (IV. 17.) OGY határozat 12. f) pontjával –, a paksi atomerőmű telephelyén új blokk(ok) létesítését előkészítő tevékenység megkezdéséhez.”

Ez a határozat legfeljebb egy megvalósíthatósági tanulmány elkészítésére adott felhatalmazást, ami világosan kiderül a határozati javaslat indokolásából, mely szerint: „az Országgyűlés elvi hozzájárulása csak az előkészítési tevékenység megkezdését jelenti”. Ezt bontja ki a határozatban hivatkozott 40/2008. (IV. 17.) OGY határozat 12. f) pontja is: (a kormány) „kezdje meg az új atomerőművi kapacitásokra vonatkozó döntést előkészítő munkát. A szakmai, környezetvédelmi és társadalmi megalapozást követően a beruházás szükségességére, feltételeire, az erőmű típusára és telepítésére vonatkozó javaslatait kellő időben terjessze az Országgyűlés elé”.

Az előkészítő munka és annak alapján kötelező versenyeztetés elmaradt, helyette jött a titkos Orbán–Putyin-paktum. Máig nincs magyarázat arra, hogy a kormányfő, Orbán Viktor miért nem tartotta szem előtt az országgyűlési határozatot, és miért nem keresett kibúvót az orosz nyomás alól például egy népszavazás szükségességére való hivatkozással.

Óriási hátránya származik Magyarországnak abból, hogy az Orbán-kormány országgyűlési felhatalmazás és társadalmi vita nélkül, egy 1966-os szovjet–magyar államközi szerződésre hivatkozva eldöntötte a Paksi Atomerőmű új 5. és 6. blokkjának létesítését, a hitelfelvételt és ezzel Magyarország Oroszországnak történő eladósítását.

Nem érthető az sem, miért akarunk új atomerőművet, ha a meglévő még akár évtizedekig üzemben tartható. A jelenleg üzemelő Paks–1 blokkjainak 2037-ig van működési engedélyük, de a legújabb tapasztalatok alapján e blokkok élettartama további évtizedekkel meghosszabbítható.

Így végképp nem érthető, miért akarunk olyasmire hatalmas mennyiségű közpénzt költeni, amire felesleges, miközben nem jut elég pénz az állam más közfeladataira: az egészségügyre, az oktatásra, a szociálpolitikára vagy a kutatásra.

A bekerülés bizonytalansága, megtérülés    

A projekt megtérülésére vonatkozó számítások aligha állják meg a helyüket. Ma már senki nem számol olyan magas szabadpiaci áramárral, amellyel annak idején a kormány kalkulált – márpedig az Európai Bizottság azzal a feltétellel engedélyezte a projektet, hogy a termelt áram 30 százalékát így értékesítik. Ráadásul a 2030-as évek második felére, amikor a mostani tervek szerint beindulhat a blokkok termelése, az alternatív energiaforrások ára is visszaeshet, így a nukleáris energia is veszít versenyképességéből. Csak a hangsúly miatt megismételve, az új blokkok költsége legkevesebb 4000 milliárd forint, a csuszással, a további szükséges fejlesztésekkel az összköltség ennek a duplája is nőhet. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy ezt a gigaösszeget az államadósságon keresztül mindannyian fizetni fogjuk legalább 30 éven át. Előre látható, hogy az így előállított atomenergia teljesen életképtelen komoly állami támogatás nélkül. Tehát drága lesz az új blokkokban termelt áram. Kormányzati szakértői számítások szerint még hatvan év átlagában is a jelenlegi paksi árnál 50 százalékkal kellene drágábban adnia az atomerőműnek az áramot, hogy a beruházás egyáltalán megtérüljön.

Finanszírozás

Az Országgyűlés titkosította a megállapodás részleteit. Az azonban így is világos, hogy most sokkal jobb feltételekkel lehetne megszerezni azt a pénzt a szerződésben lefektetetthez képest. Alacsonyabb kamatkörnyezetben vagyunk, és Magyarország hitelminősítése is jobb – innen nézve a 4-5 százalékos kamat a 30 éves hitelre már távolról sem látszik olyan kedvezőnek. A magyar GDP közel 10 százalékával egyező mértékű devizahitelről van szó, amelynek a kamata magasabb (3,95–4,95 százalék), mint a 2009-es válság idején felvett és akkor a Fidesz által „elátkozott” IMF- és EU-hitel kamata volt. Ezt a magas kamatozású devizahitelt ráadásul olyan beruházáshoz vennénk fel, amely – állami támogatás, vagyis adóforintok nélkül – nem áll meg a lábán, és még sokkal többe is kerülhet a tervezett összegnél. Egy államadósságot növelő, rendkívül nagy, a csúszással nyolcezermilliárd forint fölé emelkedő állami beruházásnak óriási a kockázata, míg több, üzleti alapon magánberuházásban épülő erőmű esetén a kockázat megoszlik, és a hitel nem rontja a kulcsfontosságú makrogazdasági mutatókat. A projekt ráadásul biztonságpolitikai kockázatokat is hordoz, hiszen ez lehetőséget biztosít arra, hogy a hitelező gazdasági eszközökkel akár politikai befolyásra is szert tegyen. Az új paksi blokkok orosz kölcsönből, orosz technológiával, nemkevés orosz vállalat által épülnének meg. Oroszországból jönne az üzemanyagként használt urán is. Mivel kőolajunk és földgázunk jelentős részét is éppen tőlük kapjuk, energiaellátásunk további évtizedeken át Oroszország kezében maradna. Oroszország csak 20 évre vállalta az elhasznált fűtőelemek elszállítását. A nagy aktivitású radioaktív hulladékok megfelelő elhelyezését sehol a világon nem lehet garantálni, ugyanis legalább százezer évig kellene biztonságosan tárolni azokat – ha ez fizikailag lehetséges volna.

Alternatíva

A megújulók ma 21 százalékban járulnak hozzá a világ áramtermeléséhez. Az atomenergia aránya egyre csökken, jelenleg már csak 11 százalék.

A napenergia piaci áron, állami támogatás nélkül is boldogul. A már megtérült magyarországi szélerőmű-beruházások átlagosan szintén olcsóbban termelnek, mint a jelenlegi paksi blokkok, Ezért inkább gyorsan megtérülő napelemtelepeket kellene létesíteni, erre jó példa a várpalotai naperőmű. Vagy a százhalombattai, amelynek felépítéséről tavaly januárban döntöttek, és októberben a létesítmény már áramot termelt.

Továbbá fontos, hogy az áramhordózó vezetékhálózatunkat alkalmassá tegyük a keresztül-kasul létesülő, megújuló energiák áramoltatására, exportra, importra.

Nagy figyelmet kell fordítani az energiatárolók fejlesztésére, beszerzésére. Erre jó példa, hogy ma már elérhetőek, többek között a háztartási méretekben is energiát megőrző tározók, az ún. powerwall néhány típusa. A megújuló energia terjedése és a tárolás fejlődése biztosan borítékolható. A lakossági áramfogyasztás korszerűsítésének is vannak komoly tartalékai. A teljes körű lakásfelújítás és a takarékos fogyasztású háztartási gépekre cserélés támogatása révén az áramfogyasztás jelentősen csökkenhetne. Az Energiaclub korábbi számításai szerint a hazai igényeket 2050-re atom nélkül, zömmel nap- és szélerőművekre alapozva teljesen biztonságosan, olcsón és nukleáris kockázatoktól mentesen is ki lehetne elégíteni. 

 Térjünk vissza a Paks–2 megépítéséhez, amelyről tehát széles körű társadalmi vita után népszavazással kellene dönteni. Az atomenergia termelési célú alkalmazása ugyanis nem bal- vagy jobboldali ügy, és nem pártpolitikai, de még csak nem is szimpla energiapolitikai kérdés. A magyar társadalomban egyaránt vannak ellenzői és támogatói az atomerőművi villamosenergia-termelésnek. Nem kell lebecsülni a magyar választókat, hanem el kell látni őket a döntéshez szükséges információkkal. Egy népszavazás kikényszeríti és lehetővé teszi a mellette és ellene szóló érvek nyilvános megvitatását.

Van választási lehetőségünk az energiaellátás módja tekintetében, hiszen nem csak atommal lehet a megfizethető árú áramot előállítani. Vannak országok, ahol van atomerőmű, és vannak országok, ahol nincs, de a villamosenergia-ellátás mindenhol biztosított. A Paks–2 beruházás tehát rendkívül drága, új eladósodási hullámot indít el, és nagy ráfizetés lesz a vége.

Ne felejtsük el, hogy könnyen megismétlődhet Bős–Nagymaros vagy az osztrák atomerőmű esete, amikor már a majdnem kész létesítmény üzembe helyezését akadályozta meg az elsöprő erejű tiltakozás. Ez Paks–2 esetében sem kizárt.

Paks–2-re ellátásbiztonsági okból sincs szükség, hiszen a szükséges villamos energia más módon is előállítható. 

Ezért a fejünk fölött, titokban megkötött Orbán–Putyin-paktumot fel kell mondani, és népszavazással kell dönteni arról, akarunk-e új atomerőművet, vagy sem. Ez az álláspont nem új, 2011-ben számtalan honatya a Nemzeti Energiastratégia parlamenti vitájában is azt képviselte, hogy az új atomerőmű ügyében hozandó döntéshez a kétharmados felhatalmazás is kevés, ahhoz népszavazás kell.

Magyarország energiamixében olyan súlyt alkot a nukleáris energia, és az energiafüggetlenség tekintetében annyira meghatározó ennek a későbbi felhasználása, hogy nagyon széles társadalmi felhatalmazás alapján kerülhet csak sor a bővítésre, és ehhez – nagyságrendjénél fogva – egy kormánydöntés nem elegendő.

A fentiek alapján mértéktelenül tisztességtelenek ítélhető ilyen horderejű beruházásról ilyetén módon dönteni, mivel – a magyar energetikai szakmát arcul csapva azáltal, hogy átnyúlva fejünk felett nem konszenzusos, vitákban kiforrott megoldás született hosszú távú energiaszükségleteink nem gazdaságos biztosítására – a döntés domináns orosz energiafüggősségünkön – ellentétben a diverzifikációra vonatkozó kormányzati nyilatkozatokkal – sem lazít, sőt még inkább oda köt.

– Az Európai Bizottság kikötéseit a szabadpiaci értékesítésre csak veszteséggel tudja majd teljesíteni;

– a globális klímakatasztrófa elkerülésére kb.12 évünk maradt. Aki a klímavédelmet 2026 helyett 2033‑ban belépő atomerőművel akarja megvalósítani, alighanem elkésett;

– megalázó a magyar nép szempontjából is, adóforintjainak elpazarlása több mint felelőtlenség, bűn;

– az atomerőmű biztonságát nézve a korábbi határozott és teljes komprommiszummentesség a késedelem miatt csorbát szenvedhet.

  Gyermekeink és unokáink érdekeit is figyelembe véve ezért minél előbb cselekednünk kell, mielőtt még sok ezermilliárd forintunk bánja, és évtizedekre kényszerpályára és további orosz függőségbe helyezi Magyarországot. Ez a valódi tétje a tervezett Paks–2 beruházásnak.

Tehát időben meg kell állítani! Mert többé már senki nem fog hinni egy jövőbeli „rezsicsökkentésben” sem!

(A szerző közgazdász)