Futurológia

PUBLICISZTIKA - ELSŐ OLDAL - LXIII. évfolyam, 1. szám, 2019. január 4.

A brazil katonai diktatúra egyetlen hibája, hogy belső ellenségeit csak megkínozta, de nem ölte meg – ezt Jair Bolsonaro, Brazília új elnöke még 2016 nyarán mondta a Jovem Pan rádiónak, ám a szöveg a rádió honlapján továbbra is fellelhető. Bolsonaro nem akárki, hanem miniszterelnökünk új kedvence, Orbán az ő kedvéért töltötte Brazíliában a szilvesztert és az újévet, az ő kedvéért repült oda-vissza nagyjából húszezer kilométert, szükségesnek tartotta ugyanis, hogy az elnöki beiktatáson tiszteletét tegye. Azért ragaszkodott hozzá, mert – az MTI híre szerint – „...azokat az értékeket, melyeket Magyarország is fontosnak tart, Jair Bolsonaro győzelemre vitte a hazájában”.

Vegyük át még egyszer: azokat az értékeket, melyeket Magyarország is fontosnak tart.

Most egyébként beláthatjuk, mennyire indokolt, hogy miniszterelnökünk komfortos légi járműveket vásároltatott a honvédséggel, neki ezekre csakugyan szüksége van. Más európai politikusok semmi hasznukat nem vennék, ők ugyanis az EU-hoz tartozónak érzik magukat, ennek megfelelően leginkább egymással kommunikálnak, egymást látogatják, arra pedig szinte bármilyen közlekedési eszköz megteszi, akár a postakocsi is.

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 15. szám, 2024. április 12.
LXVIII. évfolyam, 13. szám, 2024. március 28.
LXVIII. évfolyam, 12. szám, 2024. március 22.
Élet és Irodalom 2024