Az etnikai csapda

PUBLICISZTIKA - LXII. évfolyam, 51-52. szám, 2018. december 19.

Az európai nemzetek természetesen mind megemlékeztek idén az első világháború befejezéséről, bár nem egészen egyformán. Ünnepelni inkább a győztesek ünnepeltek, de mindenki elsiratta a maga halottait, és próbálta megfogalmazni a tanulságokat. Együtt vagy külön-külön. Úgy tűnik, Nyugat-Európában együtt is, Kelet-Közép-Európában és a Balkánon pedig csak külön. Biztosan van a közös emlékezésekben képmutatás is, hiszen itt-ott még tőlünk nyugatra is felpúposodik a szőnyeg alól, amit az elmúlt évszázadban besöpörtek alája. Nem igazán esett szó arról sem, hogy az elrontott béke nagyon hamar újabb világégéshez vezetett. Mégis biztató volt látni, hogy Angela Merkel német kancellár és Emmanuel Macron francia elnök az 1918-as compiègne-i fegyverszünet emlékhelyén a századik évforduló alkalmából közösen avatott emléktáblát, amelyen mindketten „ismételten kinyilvánították a francia-német megbékélés jelentőségét Európa és a béke szolgálatában”. Volt ott azelőtt is egy emléktábla a következő szöveggel: „[...] itt ért véget a német birodalom bűnös gőgje, amelyet legyőztek a szabad népek, akiket igába akart hajtani”.

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 4. szám, 2024. január 26.
LXVII. évfolyam, 51–52. szám, 2023. december 21.
LXVII. évfolyam, 47. szám, 2023. november 24.
Élet és Irodalom 2024