Nem apadó forrás

Szomorúan tűnődtem el, vajon egy nagy tekintélyű irodalmár miért tartja fontosnak mindenkivel tudatni, hogy Mészöly Miklós nem volt igazán okos ember, és persze borzasztóan hiú volt, aki rangon alulinak tartotta, hogy egy gimnáziumi osztállyal találkozzon. (Radnóti Sándor, Tárcatár, ÉS, 2018/46., nov. 16.). Megtudhattuk az írásból, hogy végül is Mészöly miért  nem lett világhírű, és hogy az író hiú nagyravágyása okozta kettejük barátságának megszakadását.

Nem ismertem személyesen őt, csak olvastam-olvasom írásait, ami nekem soha ki nem apadó forrását jelenti a tudni-, érezni-, kutatnivalónak.

Soha meg nem éreztem volna pontosan, milyen is volt a föld, a növényzet, a lábbeli és az egész élet Krisztus korában, soha nem tudtam volna meg semmit az 1689-es Budáról – a 150 évvel ezelőtti Városmajor világáról, és hogy egy vándorépítész miképp talált rá egy napsugártól átszőtt kőfalra erdő mélyén...

Alkotó „szakmát” tanuló egyetemistákkal foglalkozom 35 éve. Alig fordul elő olyan téma, amihez ne találnék M. M. írásai közt illusztráló, támogató szavakat, legyen szó az alkotás folyamatáról, erkölcsről, atmoszféráról, felelősségről. És ami a legnagyszerűbb: ezek a szövegek soha nem egyértelmű igazságok, hanem továbbgondolni való kérdések. Ezt egy nálamnál hivatottabb kortársa fogalmazta meg pontosan.

„A Mester minden mondata meg volt szorítva. Az egyik csak éppen, a másik meg annyira, hogy egyetlen szó maradt belőle. Ezek lettek a legsúlyosabb mondatok, hiszen ezekből majdnem minden hiányzott. A mondatok között pedig olyan néma mondatok, amelyekből minden egyes szó hiányzott, s mintha majdnem meg lehetett volna mondani, hogy melyek ezek a szavak. Így nemcsak írva volt, hanem olvasható, amit nem lehetett papírra vetni, de a hiányát se lehetett volna elhallgattatni. Ugyanakkor a pont és a nagybetű közé szorított mondatok se voltak esetleges szóhalmazok, mert csupán a hiány prése szorította őket kívülről, hanem jól látszott az is, hogy milyen belső feszültségből származik a torlódásuk a mondaton belül. A Mester szövegében el lehetett olvasni az íratlant. Egy pénzért kettőt adott.”

Bizton tudom, hogy – bár a Mester nem lett (még?) világhírű, de –  amit leírt, beleértve szépprózai és elmélkedő írásait, mindig aktuális muníció marad ebben az országban.

(A szerző építész)