BŰNÖZŐK MENHELYE

PÁRATLAN OLDAL - LXII. évfolyam, 47. szám, 2018. november 23.

2004-ben NATO-katonai kurzuson részt vevő mohamedán vallású azerbajdzsáni katonatiszt, Ramil Safarov baltával meggyilkolta keresztény vallású örmény tanfolyami társát, Gurden Margariant. A magyar bíróság életfogytig tartó börtönre ítélte, akit aztán a magyar hatóságok 2012-ben kiadtak hazájának, ahol nem kellett börtönbe vonulnia, sőt hősként fogadták, majd főtisztté léptették elő. Ennyit a NER keresztényi elkötelezettségéről. Szijjártó miniszter a minap is hintette az igét: Magyarország minden tőle telhető támogatást megad az üldözött keresztény közösségeknek világszerte.

A zavaros történet pikantériája: 2012–13-ban több mint 7,6 millió dollárt (mai árfolyamon nagyjából kétmilliárd forintot) utaltak egy Metastar Invest LLP nevű kamucégtől egy Velasco International nevű offshore cég magyar számlájára. Ezt a Velascót 2015‑ben pedig már meg is szüntették, a dollármilliókról pedig nem tudni, hogy hova tűntek... (Index, 2017. szept. 6.)

A zavaros ügyletet firtató parlamenti interpellációra Polt Péter legfőbb ügyész azt válaszolta: a kérdésében megfogalmazott pénzügyi tranzakcióról az ügyészségnek nincs hivatalos tudomása, így azzal kapcsolatban ügyészi intézkedés nem történt. Világos.

A horvát ügyészség Hernádi Zsolt, a MOL Rt. vezérigazgatója kiadatását kérte, mert 2008 és 2009 között tízmillió euró kenőpénzt juttatott el Ivo Sanader akkori horvát miniszterelnöknek, hogy megvásárolhassa az INA horvát olajipari cég irányítási jogait. A titkosszolgálat videofelvételt is készített a tárgyalásról. A Fővárosi Törvényszék megtagadta ezt, döntését azzal indokolva, hogy az elfogatóparancsot ugyanabban az ügyben adták ki, amely miatt korábban már a magyar ügyészség is vizsgálódott, és amely eljárást végül bűncselekmény hiányában 2012-ben megszüntették (24.hu, 2018. aug. 23.).

Aktuális téma a hazánkban menedékjogot kérő volt macedón miniszterelnök, Gruevszki ügye, amit a B1 blogcsalád Szelestey Lajos által közzétett nyugati sajtószemléjéből idézve ismertetünk:

...A Fidesz Sorost okolta Gruevszki hazai bajaiért, ám a macedón külügyminiszter azt közölte magyar kollégájával, hogy a szökött politikus elítélt bűnöző, aki ellen több más eljárás is folyamatban van – súlyos bűncselekmények miatt... (Guardian)

...A magyar hatóságok tudtak arról, hogy Macedónia egykori első számú vezetője kereket akar oldani, de az továbbra is rejtély, miként tudott útlevél nélkül Magyarországra belépni Orbán szövetségese... (Die Presse)

...Igen jó viszonyban van Orbánnal, és Budapesten feltételezik, hogy a házigazda menedéket ajánlott neki. Ebbe beleillik, hogy állítólag a tiranai magyar nagykövetség kocsiján távozott Albániából... (Der Standard)

...Összeköti őket az azonos világkép és az, hogy elutasítják a liberális jogállamot. Nacionalisták, akik a nemzetükre és a vélt dicsőséges történelemre hivatkoznak... (Frankfurter Rundschau)

...Aki a háború és erőszak elől menekül, azt Magyarország nem szívesen látja, a volt macedón kormányfő mégis a magyar hatóságoktól kért menedéket, hogy ne kelljen börtönbe vonulnia. (New York Times)

...A helyzet iróniája, hogy a magyar vezetés nemrégiben egy sor törvényt hozott azok megbüntetésére, akik támogatják az illegális migrációt... (Guardian) 

Az öntudatos balkáni nép nem tétovázott, lerúgta magáról, és börtönbüntetésre ítélte a nacionalista, antidemokrata figurát.

A szerző további cikkei

LXIV. évfolyam, 26. szám, 2020. június 26.
LXIV. évfolyam, 17. szám, 2020. április 24.
LXIV. évfolyam, 15. szám, 2020. április 9.
Élet és Irodalom 2021