Eurázsia

PUBLICISZTIKA - ELSŐ OLDAL - LXII. évfolyam, 46. szám, 2018. november 16.

Mostantól Eurázsiát építünk, jelentette be múlt hét pénteken a miniszter­elnök, némiképp váratlanul. Fél éve még „a lélekben és kultúrában törté­nelmi sorsközösséget alkotó Közép-Európát” terveztük tető alá hozni, az is szép feladatnak látszott, Eurázsia építésének új ideája viszont min­dent elhomályosít. Függetlenül attól, hogy ez a gondolat valójában se nem új, se nem magyar, hanem használt és orosz. Ötletgazdája Putyin, első ma­gyar követője pedig a még szélsőjobbos korszakát élő Vona Gá­bor, aki egy orosz netes orgánumnak adott 2014-es interjúban vallotta be, hogy immár ő is eurázsiainak érzi magát, s közben nyilván szemér­mesen pis­logott.

Persze miniszterelnökünk nem úgy eurázsiai, mint Vona volt egyko­ron, hanem mint Nagy Sándor vagy Dzsingisz kán, csak nekik nem jött össze. Ő majd megoldja. Birodalom, amely a Dél-kínai-tengertől az Atlan­ti-óceánig ér, lelki-szellemi erőközpontja a felcsúti stadion, ütere a transz­eurázsiai méretre nyújtott kisvasút leend.

Építésének zászlaját a kínai és kelet-közép-európai orszá­gok jegy­bank­elnökeinek találkozóján bontotta ki, rámutatva, hogy Ma­gyarország és Kína hetven évvel ezelőtt létesített egymással diplomáciai kapcsolatot. „Ez ha nem is világrekord, de előre rangsorol bennünket azon országok sorában, amelyek nem tegnap kezdték fölismerni, hogy Kínának egyszer még lesz világgazdasági és világtörténelmi jelentősége” – mondta nyilván rezzenetlen arccal, mint mindig, amikor olyan földren­gető hülyeségekkel hozakodik elő, hogy abba Árpád apánk lova is belepi­rul.

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 16. szám, 2024. április 19.
LXVIII. évfolyam, 15. szám, 2024. április 12.
LXVIII. évfolyam, 13. szám, 2024. március 28.
Élet és Irodalom 2024