Földhözragadt

Csillag Istvánnak igaza van: aranyat az vásárol, aki arra számít, hogy felmegy az ára (Aranyláz, ÉS, 2018/43., okt 26.). Meg az, aki abban hisz, hogy így tudja eddig felhalmozott tartalékainak értékét hosszú távon megtartani. És az értéket rontja a használati érték elavulása, tehát olyan dolgot keres, aminek a használati értéke csupán az, hogy az értéket fejezze ki. Ezt hívják általános egyenértékesnek, más néven pénznek, amelyet kifejezetten ebből a célból találtak ki, és – hogy hamisítani ne legyen érdemes – aranyból vertek. Aztán később, amikor használhatósági okokból nem aranyból, sőt nem is fémből (papírból) állították elő, vagy még azt sem, csupán számlán tartották nyilván, kiderült, hogy értékállóságát nem a sárga fém, hanem a kibocsátó hitelessége adja, az, hogy mennyire biztosan hajlandó beváltani aranyra. Aztán Nixon 1971‑ben felfüggesztette a dollár aranyhoz rögzített árfolyamát is, és a legfőbb deviza iránti kereslet mégsem csökkent. Hiszen legfontosabb funkcióját, hogy mint értékmérőt mindenki elfogadja, továbbra is betöltötte. A pénz (hosszú távon kincs) ugyanis nem anyag és súly kérdése, hanem a szereplők közötti emberi viszony. Bizonyos társadalmakban az aranynak sose volt vagy csak igen csekély volt az értéke, másutt pedig a tulipánt tartották akkora becsben, hogy azt gondolták, az mindig értéket fog képviselni. A történelem folyamán sok általános egyenértékesnek választott tárgy (például a főníciaiaknál ásványtömbök) megbukott, mert a fejlődés során változtak a termelésben részt vevők közötti viszonyok. Akik tudják ezt, és a matériától el tudnak vonatkoztatni, azok megtakarításaikat értékpapírokba fektetik, amelyek a piacon tapasztalható változásokat követően azonnal konvertálhatóak. Érdemes persze ezekből is vegyes összetételű állományt (portfóliót) képezni, hogy a kockázat minél inkább csökkenjen, illetve hogy az arányokkal is manipulálni lehessen. Létezik persze olyan értékpapír is, amely arany vásárlására szóló opció vagy éppen egy nyitott vételi kötés. Ilyenkor az a kérdés, hogy a terméktőzsdén vajon éppen az aranynak van-e a legjobb sansza egy áremelkedésre. Az a spekuláns viszont, aki a spekuláció tárgyát haza is viszi (mint most a Magyar Nemzeti Bank), hogy tőle elvenni ne lehessen, nagyon földhözragadt szemléletű.

Kérdés azonban, hogy egy országnak miben érdemes tartalékolni. Jelenleg az államok többsége úgy gondolja, hogy amerikai dollárban, jóllehet a nemzeti bankok portfóliója mindig változik, és abban egyre nő az euró, illetve a japán jen része. Annak arányában, hogy Európának, illetve a felkelő nap országának mekkora a súlya a világgazdaságban, illetve a nemzetközi pénzpiacon. Mert hiába volt Dél-Afrika a legnagyobb aranytermelő, megtakarításait senki sem randban tartotta. Ami számít, az a nemzetgazdaság mérete.

Tegyünk egy elméleti próbát! Ugye Kínának jelenleg akkora dollártartaléka van, hogy ha azt piacra dobná, olyannyira megrendítené ezt a devizát, hogy tán egy ideig kereskedni sem lehetne vele, majd árfolyama tán még ötven százalékkal is csökkenne. Ez azt jelenti, hogy akinek addig dollár volt a trezorjában, nagyon rosszul járna, legfőképpen persze maguk az amerikaiak, mert pénzükön külföldön a felét tudnák vásárolni. Csakhogy az amerikaiak nem szorulnak rá arra, hogy külföldön vásároljanak, belső piacuk akkora, hogy ott az árakat az ottani kereslet és kínálat határozza meg. Valójában jelenleg is! Mert igaz ugyan, hogy a Toyotát nem az USA-ban gyártják, és ára a jen/dollár kurzustól függ, de az USA-ban a kereslet annyira meghatározó, hogy ha változik a kurzus, a japánok kénytelenek lennének kevesebbért is odaadni. Ha lenne egy világpénz, amelyet a világ összes gazdaságában használnak, akkor természetesen az MNB tartalékát is abban lenne érdemes tartani, mert az jelentené a legnagyobb biztonságot. Jelenleg azonban ilyen még nincsen, így be kell(ene) érni a legnagyobb gazdaság értékpapírjaival.