Két nyilatkozat

VISSZHANG - LXII. évfolyam, 44. szám, 2018. október 31.

1979-ben két szolidaritási nyilatkozat keringett, az egyik kategorikus kiállás volt az emberi jogok mellett, a második, amire az ÉS október 26-i száma utal, egy Kádárhoz írt levél. Az elsőt Radnóti Sándor hozta fel Donáth Ferenchez, majd hozzám – remélem, ez már és még nem számít feljelentésnek. A másodikat mi nem írtuk alá. „B menüt nem kérek”, mondta Donáth. Többen mindkét ívet aláírták, innen a jószándékú kavarodás. A mai levél tartalmával és az európai testvériség eszméjével természetesen egyetértek (az eredeti szöveg szerint „az emberi jogok kérdése Európa közös ügye”), de akkori elutasításommal is, a Kádárhoz írt levél kapcsán: „Nagy Imre gyilkosával én nem levelezek”. Elnézést, hogy nem azonnal sikerült felidéznem ezt a történelmi hűség nevében a jelen aláírásgyűjtés szervezőinek.

A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 9. szám, 2024. március 1.
LXVI. évfolyam, 38. szám, 2022. szeptember 23.
LXV. évfolyam, 22. szám, 2021. június 4.
Élet és Irodalom 2024