BŰNÖZÖK!

PÁRATLAN OLDAL - LXII. évfolyam, 44. szám, 2018. október 31.

A novemberben esedékes számláimat a Flórián Üzletközpont postáján szándékoztam befizetni. A közüzemi tartozásaim, a televíziós, internet- és mobilszolgáltatásaim, valamint a közös költségeim csekkjeit minden további nélkül elfogadták, a lakásbiztosítási csekkemhez (AEGON Bizt. Zrt.) azonban a személyazonossági igazolványomat kellett volna  bemutatnom. Miután az nem volt nálam, hiába kértem a kisasszonyt, hogy tekintsen el tőle, „a pénzmosás és terrorizmus finanszírozásának megelőzésére” hivatkozva elutasított. Ahogy kiléptem az áruházból, egy ügyvéd barátommal találkoztam. Felháborodva meséltem az esetem, és megkérdeztem, mit szól ahhoz, hogy az utóbbi időben egyre több törvényi szigorítást vezettek be hazánkban. Legnagyobb meglepetésemre csendre intett, és fülembe súgta: – Inkább majd hívj fel telefonon, mert az új gyülekezési törvény szerint már két ember beszélgetése is gyűlésnek minősül, és ráadásul a mai találkozónkat nem jelentettük be 48 órával korábban. Hazatérve azonban megnyugodva olvastam, hogy a posta óvatosságának máris van kézzelfogható eredménye. További részletek derültek ki, hogy az MVM Zrt. 4,89 milliárd forintot juttatott az MVM International AG nevű zürichi leányvállatatának egy informatikai rendszer beszerzésére, majd a mindössze egy irodai szobát bérlő, egy alkalmazottból álló svájci cég a legnagyobb titokban átadta a megbízást egy komáromi cégnek.

A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 13. szám, 2024. március 28.
LXVIII. évfolyam, 5. szám, 2024. február 2.
LXVII. évfolyam, 51–52. szám, 2023. december 21.
Élet és Irodalom 2024