A pofon útja

PUBLICISZTIKA - ELSŐ OLDAL - LXII. évfolyam, 44. szám, 2018. október 31.

Nem azzal kell foglalkozni, hány millió forintos óra van Orbán lányának a karján, és nem is azzal, hova dobja a gyerek pelenkáját, de még csak nem is azzal, hány milliárd dolláros jachttal szeli a mediterrán habokat Mészáros Lőrinc, hanem komolyabb ügyekkel: folyamatokkal, a rendszerszerű korrupcióval, gazdasági összefüggésekkel, szabadságjogi kérdésekkel – mondja egy politológus, és valamennyire biztosan igaza van. De egy másik meg azt mondja, nem folyamatokkal meg állami korrupcióval kell foglalkozni, azt úgysem érti a nép, és nem szabadságjogi kis traktákkal kell terhelni, mert az meg nem érdekli, viszont fölháborítja az Orbán lány rongy- és pelenkarázása, a luxusjacht, és hogy Vajnáné saját tájékoztatása szerint magánrepülőgéppel viszi Amerikába a beteg macskáját gyógykezelésre. Vagyis ilyen ügyekkel kell foglalkozni, és nyilván valamennyire neki is igaza van. Mégis, ha egy kicsit is távolabbról nézzük, vajon nincsenek ezek a kérdések rosszul megfogalmazva? Arra gondolok például, hogy  nem ugyanarról a tőről fakad-e mindkét kérdéskör: egyfelől az Orbán lány meg a TV2 plázacicáinak, nemkülönben Mészáros luxusjachtjának az orbitális kivagyisága és az ezekhez tapadó szociális érzéketlenség, másfelől az az állami korrupció, amire most  minden épelméjű politikus fölkapja a fejét, kivételt képeznek a miniszterelnök keletről szalajtott grandiózus vagy éppenséggel minidiktátorai, akiket csak azért nem érdekli, mi történik homlokráncolatnyi országunkban, mert ők maguk is ugyanazt művelik, csak nagyobb térséget átívelően, az Uráltól az Altájig bezárólag.

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 16. szám, 2024. április 19.
LXVIII. évfolyam, 15. szám, 2024. április 12.
LXVIII. évfolyam, 14. szám, 2024. április 5.
Élet és Irodalom 2024