A mohó sapiens

Marosán György A populizmus valódi veszélye – a globális közlegelő tragédiája című írásában (ÉS, 2018/41., okt. 12.) kifejti, hogy „...a tragédiát nem a rosszindulat, hanem pusztán a másokra tekintettel nem lévő racionális, de önző viselkedés váltja ki”.  A cikkben később az „önérvényesítési szándék megszaladásának” tudja be az erőszak eszkalációját.

Az immár globálissá váló közlegelők tragédiája mögött szinte mindig rálelhetünk valamilyen, az emberi evolúcióban rejlő megszaladási jelenségre. 2010-ben a Typotex adta közre a Fékevesztett evolúció – Megszaladási jelenségek az emberi evolúcióban című kötetet (szerk. Csányi Vilmos, Miklósi Ádám), amelyben a szerzők (Csányi Vilmos, Demetrovics Zsolt, Forrai Judit, Fövényi József, Miklósi Ádám, Ujfalussy Dorottya Júlia) a megszaladási jelenségeket a biológiai evolúcióban és a kultúra területén mutatják be (szexuális szelekció, a prostitúció, a metabolikus szindróma és a 2-es típusú cukorbetegség, szépségideálok, addiktológia).

Nehéz választ találni a megszaladások megoldásaira, hiszen a mohó sapiens bennünk lakozik, és vajon ki fogja feláldozni jólétét azért, hogy mások ne haljanak éhen? Csak egy példa, amely, úgy tűnik, pusztába kiáltott szó: a Savaria University Press (Szombathely) 2011-ben jelentette meg Serge La­touche A Nemnövekedés diszkrét bája című könyvét. Nem is kell magyarázni a címben lévő fogalmat, és erre már számos alternatív közgazdasági elmélet született (2016-ban például Budapesten tartották a Degrowth konferenciát). Jómagam nem foglalok el optimista álláspontot, a mohóság mint állati ösztön nem veszett ki belőlünk, és a kultúra csak vékony mázzal fedi azt el. Hadd utaljak itt David E. Y. Sarna kitűnő könyvére (History of Greed Financial Fraud from Tulip Mania to Bernie Madoff, Wiley, 2010), ami az elmúlt évszázadok mohóságvezérelt pénzügyi összeomlásaiból szemezget. A talán elkerülhető összeomlást egyre sietteti a populizmus egyre növekvő népszerűsége, illetve annak a tagadása, hogy a veszély egyáltalán létezik (lásd például az USA kilépését a klímavédelmi egyezményből). Igen, ahogy Marosán György írja: „...az ökológiai környezet és a természeti erőforrások nem őseink örökségét képezik, hanem azokat ideiglenes használatba kaptuk a jövő nemzedékeitől”. Ma azonban egyre inkább a carpe diem vezérli az emberiséget. Bár más kontextusban írta Vörösmarty Mihály Az emberek című költeményében az alábbi sorokat, de nem tagadható, általánosságban is érvényes az emberek viselkedésére.

„S midőn azt hinnők, hogy tanúl, / Nagyobb bűnt forral álnokúl. / Az emberfaj sárkányfog-vetemény: / Nincsen remény! nincsen remény.”