ÁLLJ, BANGHA IS GYANÚS
PÁRATLAN OLDAL - LXII. évfolyam, 43. szám, 2018. október 26.A Magyar Idők irodalomtörténésze a közpénzből lefizetett Ady leleplezésekor egyebek közt a jobboldal olyan szellemi tekintélyére hivatkozik, mint Bangha Béla páter.
A Magyar Idők nimbuszának féltése íratja le velem, hogy a Banghára támaszkodással csínján kellene bánniuk. A páter világnézeti megbízhatóságát illetően már a – tagadhatatlanul a jobboldalhoz tartozó – kortársak egy része is aggodalmakat táplált.
Nem ok nélkül. Tudniillik 1921 márciusában az Athenaeum adta ki Bangha Béla Lola naplója című, Szerafini Blanka álnéven írt könyvét, továbbá akkor, amikor ugyanezen álnéven jegyzett Pusztarózsa című színdarabját bemutatták, Az Est közölt róla elismerő kritikát. Márpedig úgy az Athenaeum, mint Az Est – ahogy jobboldalszerte fogalmazni szokás – „zsidó pénzen” működött.
1921. március 23-án le is leplezte ezt a sötét manővert a Magyarság Egy keserű ébredő levele című cikke: „Vagy Bangháék kezdenek közeledni Az Est felé, vagy Az Est orientálódik a kurzus irányába. Mindkét esetben baj van.” 1921 októberében ugyanez a lap kinyilványította, hogy Bangha páter lapjaiban „a magyar faji felfogás nem jut érvényre”.
Én meg csak szólok, nehogy Bangha miatt a Magyar Idők is lefizetett baloldali orgánum gyanújába keveredjék.