Nagy Imre megítélése, 1956–57

PUBLICISZTIKA - LXII. évfolyam, 42. szám, 2018. október 19.

A rendszerváltás óta dúl a vita, kié 56. Pedig ezt korábban is tudták, és azóta is folyton bebizonyosodik, hogy senki és semmilyen társadalmi csoport nem sajátíthatja ki. A kivívott eredmények az akkori pártellenzék, egyes politikusok, egyetemisták, felkelők, munkástanácstagok és mások közös sikere. Az utóbbi években azonban a kirekesztő tendencia fokozódott. Olyannyira, hogy újjáéledt a Nagy Imrét lejárató kampány – a KGB és Grósz Károly nyomán. Pedig Nagy Imrét 1956 novemberétől már semmiképpen sem lehet szembefordítani a forradalom vívmányaiért küzdő tömegekkel. Az ÁVH feloszlatása, a demokratikus keretek megteremtése, a Varsói Szerződés felmondása, a semlegesség bejelentése után – kommunista múltja ellenére – a társadalom túlnyomó többsége mögé állt.

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXIV. évfolyam, 43. szám, 2020. október 22.
LXIV. évfolyam, 24. szám, 2020. június 12.
LXIII. évfolyam, 42. szám, 2019. október 18.
Élet és Irodalom 2021