Erdély sorsfordító évtizedei

KÖNYVKRITIKA - AZ ÉS KÖNYVE - LXII. évfolyam, 42. szám, 2018. október 19.

Az ÉS könyve októberben – Romsics Ignác: Erdély elvesztése 1918–1947. Helikon Kiadó, Budapest, 2018, 456 oldal, 4999 Ft

A mű leghangsúlyosabb – mintegy 220 oldalas – része természetesen az 1918 ősze és 1920 tavasza közötti időszak, az „impériumváltás stációi”, amelynek során a magyar politika minimális és folyamatosan szűkülő mozgástérrel rendelkezett. A Székelyföldről származó Ugron Gábor már 1918. november 11-i magánlevelében azt írta: „összeomlik minden”, és „Ebből már nem lehet kimászni, szegény Károlyi hiába erőlködik”. Elkerülhetetlenül előkerül a hadsereg bomlásának és újjászervezésének kérdése, Linder Béla hadügyminiszter szerepe (a bomlást „nem Linder rendelete idézte elő, de kétségkívül az is elősegítette” – írja Romsics) és a Károlyi-kormány felelőssége vagy felelőtlensége. Nem mellékes dologról van szó, mert az ismét hivatalossá szervesülő jobboldali mantra ebben jelöli meg Nagy-Magyarország „elvesztésének” legfőbb okát; ezért (is) kellett a „honáruló”, de legalábbis naiv és gyöngekezű egykori miniszterelnök szobrát eltávolítani a Parlament mellől. S éppen ezen a(z egyetlen) ponton nem tudok teljesen egyetérteni a szerzővel, amikor leszögezi: „A román hadsereg előrenyomulása és a román nemzeti tanácsok és gárdák helyi hatalmi törekvései egyre nyilvánvalóbbá tették a magyar kormány legnagyobb hibáját: elmulasztották [így!] egy ütőképes nemzeti hadsereg gyors felállítását”. Ez elég világos és egyértelmű állásfoglalás, amelyet viszont éppen az általa idézett források egyszerűen nem támasztanak alá.

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 15. szám, 2024. április 12.
LXVIII. évfolyam, 12. szám, 2024. március 22.
LXVIII. évfolyam, 3. szám, 2024. január 19.
Élet és Irodalom 2024