Erdély sorsfordító évtizedei

Az ÉS könyve októberben – Romsics Ignác: Erdély elvesztése 1918–1947. Helikon Kiadó, Budapest, 2018, 456 oldal, 4999 Ft

A mű leghangsúlyosabb – mintegy 220 oldalas – része természetesen az 1918 ősze és 1920 tavasza közötti időszak, az „impériumváltás stációi”, amelynek során a magyar politika minimális és folyamatosan szűkülő mozgástérrel rendelkezett. A Székelyföldről származó Ugron Gábor már 1918. november 11-i magánlevelében azt írta: „összeomlik minden”, és „Ebből már nem lehet kimászni, szegény Károlyi hiába erőlködik”. Elkerülhetetlenül előkerül a hadsereg bomlásának és újjászervezésének kérdése, Linder Béla hadügyminiszter szerepe (a bomlást „nem Linder rendelete idézte elő, de kétségkívül az is elősegítette” – írja Romsics) és a Károlyi-kormány felelőssége vagy felelőtlensége. Nem mellékes dologról van szó, mert az ismét hivatalossá szervesülő jobboldali mantra ebben jelöli meg Nagy-Magyarország „elvesztésének” legfőbb okát; ezért (is) kellett a „honáruló”, de legalábbis naiv és gyöngekezű egykori miniszterelnök szobrát eltávolítani a Parlament mellől. S éppen ezen a(z egyetlen) ponton nem tudok teljesen egyetérteni a szerzővel, amikor leszögezi: „A román hadsereg előrenyomulása és a román nemzeti tanácsok és gárdák helyi hatalmi törekvései egyre nyilvánvalóbbá tették a magyar kormány legnagyobb hibáját: elmulasztották [így!] egy ütőképes nemzeti hadsereg gyors felállítását”. Ez elég világos és egyértelmű állásfoglalás, amelyet viszont éppen az általa idézett források egyszerűen nem támasztanak alá.