FATCA

PÁRATLAN OLDAL - LXII. évfolyam, 41. szám, 2018. október 12.

A piciny Saint Vincent és Grenadin-szigeteken, a pálmafákkal övezett trópusi tengerpart közelében áll a sárgára festett Loyal Bank épülete. A banknak van egy másik irodája is, Budapesten, a VI. kerület Rippl-Rónai utca 1. szám alatti házban. Nem meglepő ez, hiszen a karibi banknak 2300 magyar ügyfele is van, és sajtóhírek szerint, az 1997-ben bejegyzett pénzintézet tulajdonosa magyar állampolgár, Hujber Ottó.

2017. június 14-én egy amerikai úriember jelent meg a budapesti irodában, aki elmondta, hogy részvénytranzakciókból származó pénzeket szeretne az USA-ba juttatni. Fontos lenne, hogy az utalásokról az amerikai hatóságok ne szerezzenek tudomást. Adrian Baron úr, aki a budapesti irodát vezette, megnyugtatta a látogatót, aggodalomra nincsen ok, ők tudják, hogyan kell az ilyesmit kezelni.

2017. július 7-én újra találkoztak, de ekkor már az Egyesült Államokban, Miamiban, Florida államban. Baron úr elhozta kollégáját, Linda Bullock asszonyt is, aki a szigetekről érkezett, ahol a Loyal Bankot vezeti. Megtárgyalták a pénzutalások technikai részleteit, hangsúlyozva, hogy az amerikai hatóságok semmiképpen sem szerezhetnek tudomást az ügyletekről.

Hamarosan pénzek érkeztek a Loyal Bankhoz egy másik Karib-tengeri államból, Belize-ből, ahol egy Londonban működő brókercégnek, a Beau­fort Securities Ltd-nek volt irodája. A cég vezetői, Panayiotis Kyriacou és Arvinsigh Canaye már korábban is „mozgattak” nagyobb összegeket a bank segítségével. Az amerikai látogató bankkártyákat kapott, és 2017 novembere, valamint 2018 februárja között New Yorkban, bankautomaták segítségével sikeresen lehívott 130 ezer dollár készpénzt.

Talán már az olvasó is rájött, hogy itt pénzmosásról volt szó, és közben az is kiderült, hogy a budapesti látogató az amerikai FBI nyomozója volt, aki akkurátusan rögzítette a beszélgetéseket. A 63 éves Baron urat 2018 júliusában Budapesten letartóztatták és kiadták az USA-nak. Ő egyébként angol és Saint Vincent és Grenadin-szigeteki állampolgár. Baron úr, enyhébb büntetést remélve, az amerikai bíróságon készségesen elismerte a pénzmosás tényét. Elítélték, és most 2-3 év börtönnel számolhat.

Korábban, 2018. augusztus 8-án bejelentették, hogy a Loyal Bank megszűnt, és ingóságait elárverezik. Nem tudni, hogy a betétesek pénzével mi történt, de szerintem nem sokan fognak reklamálni, mivel a bank múltbeli tranzakcióit tüzetesen vizsgálják az amerikaiak. Például a Beaufort Securities sok millió dolláros illegális ügyletei miatt már öt további vádlott vár bírósági tárgyalásra.

Pénzügyi csalásokért naponta százakat ítélnek el az amerikai bíróságok, de a Loyal Bank ügye szenzációként járta be a sajtót. Ugyanis Baron úr az első személy, akit a 2010-es FATCA (Foreign Account Tax Compliance Act) törvény alapján ítéltek el. A törvény lényege, hogy nem amerikai állampolgárok és nem amerikai bankok is büntethetők amerikai bíróságokon, ha bizonyítható, hogy amerikai adó- vagy pénzügyi rendelkezéseket próbáltak kijátszani.

Olvasgatom a bíróság CR 180102 ügyszám alatt található dokumentumait, olyan ez, mintha egy Rejtő Jenő-regényt olvasnék. De talán ilyet még Rejtő sem tudott volna írni...

A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 14. szám, 2024. április 5.
LXVIII. évfolyam, 12. szám, 2024. március 22.
LXVIII. évfolyam, 7. szám, 2024. február 16.
Élet és Irodalom 2024