Folyton visszatér

KÖNYVKRITIKA - LXII. évfolyam, 41. szám, 2018. október 12.

Németh Bálint: A hangyák élete. JAK-füzetek 208., Magvető Kiadó, Budapest, 2018, 64 oldal, 1999 Ft

A hangyák élete címet viselő versből hármat is találhatunk a kötetben, az elsőben kettőződik meg az én a kvázi-szerzőre és a lírai énre, akit a szerző visszaküld az azonos című, korábban írt versébe, amely az első kötetben olvasható. Borsik Miklós kitűnő illusztrációi a költemények mély megértéséről tesznek tanúságot. A kilencedik lapon található ábrán a tükrözés, a megkettőződés látható. Az egyik figura alakját teljesen kitölti a fekete festék, míg tükörképét csupán pontok alkotják (hangyák, betűk, vagy esetleg a sokszor említett kávészemek?). Innentől kezdve tehát bizonytalanok lehetünk, hogy melyikük is szólal meg. Az idősíkok amúgy is nehezen átláthatók, nem vagyok biztos benne, hogy ellentmondásmentes narratíva hozható létre. Ez persze nem hiba, hiszen éppen a felejtést igyekeznek elérni a versek.

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (SMS-sel, bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.

Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően SMS-sel, bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXII. évfolyam, 48. szám, 2018. november 30.
LXII. évfolyam, 38. szám, 2018. szeptember 21.
LXII. évfolyam, 34. szám, 2018. augusztus 24.
Élet és Irodalom 2018